A katonaság, a házasság, az egyház és a pénzvilág: az Apokalipszis négy lovasa.

Az ember, mint fő-főemlős, társas lény. Viselkedésének lényegi és uralkodó etikai alapelvei a barátság, a családi összefogás, a komaság és a pletyka. Puszta biológia az egész.

Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni.

Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.

Elvesztünk egy ősi
fájdalom-vadonban
hol minden gyermek
őrült s beteg
minden gyermek beteg
s a nyári esőért remeg.

Az ember azért jött, hogy uralma alá hajtsa ezt a bolygót, és ehhez két alapvető tulajdonsággal rendelkezett. Az egyik az értelem. A másik, hogy feltétel nélkül hajlandó volt elpusztítani bárkit és bármit, aki vagy ami az útjába került.

A modern ember átalakult árucikké; életerejét úgy éli át, mint befektetést, amelyet pozíciója és a személyiségpiac helyzete lehetővé tesz. Elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől. Fő célja, hogy haszonnal cserélje el szakértelmét, tudását és önmagát, "személyiségkészletét" másokkal, akik ugyanúgy a becsületes és hasznot hajtó csereüzletre törekszenek. Az életnek csak egy a célja: előbbre jutni, egy az elve: tisztességes csereüzlet, és egy az öröme: a fogyasztás.

A tömeg furcsa dolog. A tömegnek saját közös gondolkodása van, gondolkodás, mely figyelmen kívül hagyja egyes részeinek értelmét, és a legalantasabb érzelmekből táplálkozik.

Az emberek egyenlőknek születnek. De másnap már nem azok többé.

Bármihez fogjunk, bármin gondolkodjunk mai politikai életünkben, senki sem számíthat semmi jóra mindaddig, amíg könyörtelen akaratunk pusztán az érdekeink után lohol, nem törődve nemhogy az isteni igazsággal, de még a józan erkölccsel sem.

Nem a Birodalom tág határaihoz kell ragaszkodnunk, hanem szellemünk tisztaságához a megmaradt területen.

Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.

Az olvasó ezen a ponton talán rémülten felkiált: "Őrizzük meg a gleccsereket!" A szépségük lenyűgöző, és egy tökéletes világban, ahol nincs ennyi probléma, ez fontos szempont lenne. Ám problémákkal sújtott világunkban arra is gondolnunk kell, hogy a fejlődő országok szívesen felhasználnák a gleccserekhez hasonló véges természeti erőforrásaikat arra, hogy általuk ők is gazdagabbak legyenek, ahelyett, hogy esztétikai élményt biztosítanának a gazdagok számára.

A kutyák felnéznek az emberre, a macskák lenézik. Egyedül a disznó szemében vagyunk egyenrangúak.

Nem gondolom, hogy a fiatalok olyan demoralizáltak, mint ahogy azt a média és a kormány szeretné, hogy gondoljuk. Annak, hogy az emberi kapcsolatok milyen szorosak és erősek, nyilvánvaló jele az, hogy hányan képesek felépíteni az életüket mindazok ellenére, amiket hozzájuk vágtak.