Nemkívánatos vagyok, és nagyon is jól tudom, miért. Anya cseppet sem szeret. Azt hiszem, apámra emlékeztetem, aki durva volt vele, és elég kegyetlen is, amint hallom. Csakhogy az anyák nem mondják, hogy nem akarják a gyerekeiket, és nem küldhetik el őket. Nem is ehetik meg. A macskák megeszik azokat a kiscicákat, akiket nem szeretnek. Szerintem ez borzasztóan ésszerű. Se gond, se vesződés. De az ember-anyáknak meg kell tartaniuk, és gondozniuk kell a gyermekeiket.

Akkor, gyerekfejjel, sok mindent nem értettem, de most, hogy visszagondolok gyermekkoromra, megértem apám gondolatait és érzéseit, egy-egy elejtett mondatának értelmét. Most már azt is tudom, hogy miért pazarolta rám szabad idejének minden pillanatát, miért vigyázott rám oly féltő gonddal, miért volt fontos számára, hogy bizalmam ne rendüljön meg benne.

Amint gyermeket szül az ember, igazán soha többet nem gondolhatja, hogy "én". Mindig csak "mi". Mi a legjobb "nekünk". Noha ami "nekünk" a legjobb, az gyakran pocsék "nekem".

Az anyai szeretet kritikátlan, önzetlen és önfeláldozó, az anyai szeretet mindent megbocsát: a hisztizést, a könnyeket, a közömbösséget, a hálátlanságot vagy a kegyetlenséget is. Az anyai szeretet egy fekete lyuk, ami elnyeli a bírálatot, felment minden vád alól, megbocsátja az istenkáromlást, a lopást és a hazugságot, és még a leggonoszabb cselekedetet is olyasmivé változtatja, ami nem az ő hibája.

A babák testsúlya mindig ideálisnak mondható, és ezt onnan tudjuk, hogy ha lerakjuk őket a vállunkról, valami hiány keletkezik a nyomukban.

Sajnálom, hogy megfosztottak az új élet alkotásának képességétől. Az alkotás öröme nekem mindig erőt ad, ezért nagy fájdalommal tölt el a gondolat, hogy te soha nem fogsz a karodban tartani egy gyermeket, aki hús a húsodból, és vér a véredből. Hogy soha nem fog a saját szemed visszanézni rád egy másik arcból, hogy soha nem fognak valakiben összekeveredni a te és általad szeretett férfinak a tulajdonságai.

Gyermekünktől mindent elveszünk, ha mindent megadunk neki.

Abszolút szeretetből egy akkora pofont lehet adni a gyereknek, hogy a fal adja a másikat. És nem szeretetből el lehet nézni, hogy egy gyerek erély nélkül nő fel, és zaklatott ember lesz belőle. Nem az a lényeg, hogy egy gyerekkel erélyesen vagy erélytelenül, hanem hogy szeretettel vagy nem szeretettel bánok.

Még szinte meg sem születtél, de a szüleid máris nagy reményeket fűznek hozzád. Azt remélik, talán egy második Nagy Sándort hoztak a világra, vagy hogy a kicsi lányuk nem is lehet más, mint maga Kleopátra reinkarnációja. A szüleid már a kezdet kezdetén azt nevelik beléd, hogy nem érsz semmit, amíg el nem érsz valamit az életben. Aki egyszerű, az az ő szemükben csak mamlasz tökfilkó lehet.

Az elmúlt óra érzelmi viharai után, ahogy most a gyermekét figyelte, rádöbbent, mi dolga van a világban: szeretni valakit! Törődni valakivel, segíteni valakinek, enyhíteni a gondjain mindaddig, amíg meg nem tanulja maga megoldani azokat. Feltétel nélkül szeretni őt, hiszen - végül is - ez az élet igazi értelme.

A szülő szavunk nem főnév, de még nem is igenév, hanem ige, mivel folyamatos cselekvést, történést, létezést fejez ki.

Anyák félik gyerekük félelmeit, átveszik fájdalmas betegségüket - néha meg is halnak miattuk.

Életre szóló boldogtalanságot előzhetünk meg, ha úgy hajlítjuk a facsemetét, hogy felnőve egyik irányba se dőljön meg.

Nem az a férfi, aki gyermeket tud nemzeni, hanem az, aki megélhetést tud biztosítani gyermekei számára, gondjukat tudja viselni és szeretni tudja az édesanyjukat.

A terhes nő a nagyság, az erő, a szépség jelképe. A szűz a megsemmisülés, az anya az élet örökkévalósága.