A rossz az emberi akarat eredménye. És nincs annál nagyobb rossz, mint az anya akaratereje, amely arra irányul, hogy mindenféle erkölcsi erőt elnyomva megmentse bűnöző fia nyakát.

A szülőket attól kezdve kínosan érintik a gyermekeik problémái, amikor túl idősek lesznek ahhoz, hogy hazaparancsoljuk őket, ha leszáll a sötétség.

Régen lemondtam arról, hogy valaha is édesanya legyek. Mindig rendszeresen szedtem fogamzásgátló tablettát, de szerintem nem ez volt az elsődleges biztosítéka annak, hogy biztosan nem esem teherbe. Sokkal inkább az, hogy hittem abban: a természet elrendezi az ilyen dolgokat. S a magamfajta nők, akik semmit sem tudnak adni egy gyereknek, soha nem is esnek teherbe. Mindig meddőnek éreztem magam. Nem egészségügyi, sokkal inkább lelki okok miatt.

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A gyermekek megérzik anyjuk halálát, az anyák pedig a gyermekükét. Így van ez, mióta világ a világ, és milyen megnyugtató, hogy erre nincs logikus magyarázat, senki sem érti, mégis mindenki bizonyosan tudja, hogy igaz.

Kezdetben azt hisszük, hogy ismerjük a gyerekünket, és olvasunk a gondolataiban, ezért a kelleténél jobban akarjuk magunkhoz kötni őket, nem vigyázunk eléggé arra, hogy döntéseikben szabadok legyenek.

A világon ez az egyedüli pont, mely szilárdan áll, és nem vész valószerűtlenségbe: az a hely, ahol az anyja van. Mindenki más nemlétezővé, árnyékká válhatott, de ő soha. Olyan volt ez, mintha egyedül az anyja lenne élete pillére, sarkpontja, melytől sohasem szakadhat el.

Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltűnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.

Hogyan neveljen gyermeket az, aki önmagát sem tudta megnevelni? Hiszen gyermekeket csak példaadással, saját élete példájával nevelhet az ember.

Igen, van ilyesmi, amikor a szülő annyira elfogult gyermeke iránt, hogy önmaga előtt sem hajlandó végiggondolni és felismerni a helytelen vagy éppen bűnös cselekedetek súlyát, jelentőségét. A jó sorsban bízik talán, hátha az majd eligazítja és rendbe hozza a dolgokat.

S van egy bűncselekményfajta, amelyet úgy hívnak, hogy ifjúság elleni bűntett. Alkalmazni lehet azokra a szülőkre is, akik hibás, káros nevelési módszereikkel, felelőtlen magatartásukkal lehetővé tették gyermekük erkölcsi elzüllését.

Sok gyerekben él a csavargási ösztön, a bandázás utáni vágy, a tiltott és "izgalmas" dolgok utáni sóvárgás. Ha ilyenkor nincs mellettük a szülő, rendszerint akad egy morálisan már gyengébb fiú, aki rossz útra viszi a társát.

Szerettük szüleinket, de nem értettek meg bennünket. Azt tették, amit az ő szüleiktől is tanultak, csak külsőleg mutatták, hogy a világot úgy veszik, ahogy van. 

Igazán becézni csak az anyja becézi az embert.

Néha úgy érzem, hogy démonná nőtt bennem az anyám, Laplace démonjává, amely minden pillanatban kész beavatkozni az események menetébe. Démon vagy fantom, akinek hatalma van felettem.