Nem szabad egy gyereknek letörni a szárnyait. Határokat persze muszáj szabni, de közben hagyni kell menni, felfedezni, kipróbálni, repülni... ez a legnehezebb feladat.

Ha csak odasétálsz Robin Williamshez és ráköszönsz, ő máris egy előadást rögtönöz neked. Az egyetlen alkalom, amikor láttam, hogy leereszti a maszkját, amit hord, akkor volt, amikor a saját gyerekeivel játszott.

A gyereknevelés a világ legnehezebb extrém sportja.

Nagymamakorára lesz az ember igazán jó anya, előtte túlságosan el van foglalva azzal, hogy nőnek is kell lennie.

A ragaszkodást nem lehet elzárni, mint egy csapot. Főleg, ha az ember gyerekéről van szó.

Ha valakinek gyerekei vannak, az a dolga, hogy felvigye a magasba, pályára állítsa őket, azután ő maga kapcsolódjon le róluk.

Sosem gondolkodott azon, hogy szereti-e őket. Evidens volt - szereti. Elvégre a gyerekek szeretik a szüleiket. Szülei nem ittak, nem dohányoztak, kis fizetésért teljes munkaidőben dolgoztak, mindig figyelembe vették fiuk álláspontját - azért éltek, hogy... élhessen.

Az, ami a szülők és a gyerekek közt történik, a vádak, amelyek elhangzanak, a tétova bocsánatkérések, azokat nem értheti senki más.

A szonettek szerzőinek véleményét leszámítva, a szerelem nem jó tanácsadó. Amikor az embernek gyerekei vannak, nem elég a hit, mert azzal esetleg veszélybe sodorná őket. Vannak olyan dolgok, amelyeket egy anya nem engedhet meg magának. Ha húsz vagy harminc lettem volna, és nincs gyerekem, talán képes lettem volna vakon, feltétel nélkül szeretni. De már nem.

Amíg kicsi vagy, nem igazán számít, ki viseli a gondodat, mindaddig, amíg rendesen csinálják.

Számomra a gyermekvállalás igazi rendeltetésének semmi köze a fajfenntartáshoz, a túlélés parancsoló szükségszerűségéhez, inkább arra szolgál, hogy lezárjuk saját gyermekkorunkat. A családalapítással újra megtapasztalhatjuk mindazt, amit gyermekfejjel éltünk át, de most már érettebb nézőpontból.

Kívülről is látszik: a gyerek elhasználja a szüleit, elnyüvi az idegeiket, erejüket, életüket - mindent önmagára használ, s amint semmi sem maradt belőlük, egyszerűen elhajítja a szemétbe a kiürült papát és mamát, és kész. Belülről nem így néz ki: nem felfal, hanem magába szív. És nem sárga ürülékké, nem bélsárrá változik minden perc, amit vele töltesz. Tévedtem. Minden óra benne marad, ezernyi sejtté változva. Látod minden vele töltött idődet, minden erőfeszítésedet benne - tessék, itt van, nem tűnt el. A gyerek belőled lesz, és minél többet adsz neki magadból, annál drágább neked.

Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket!

A gyerekek nem csomagok, amelyeket hol itt raknak le, hol ott. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az érzéseiket.

Te mindent megtettél, de... egyvalamit mégsem. Egyetlen régi vágyamat nem tudtad, vagy nem akartad teljesíteni. Sosem mondtad őszintén azt, hogy szeretsz engem. Te azt hiszed, igen, de nem, nem és nem! Nem elég hangosan! Nem elég erővel. Nem elég őszintén... úgy, hogy az én beteg lelkem gyógyuljon általa. Nem mondtad nekem, Apa. Nem mondtad... és félek attól, hogy talán már sosem fogod... beszélgetünk, de igazán mégsem. Pedig nagy szükségem lenne, lett volna rád.