Mindenkinek megvannak a saját szempontjai, amelyek megakadályozzák, hogy észrevegyék a másokét is.

Hihi - szólt az Őrhöz a Rab -,
mennyivel vagy te szabadabb,
mint én, attól, hogy másfelől
őrzöd ugyanezt a falat?!

Nem mindig nyilvánvaló, hogy mi a helyes. Megeshet, hogy ami helyes az egyiknek, az rossz valaki másnak.

Néha az egész sokkal kevesebb, mint a részek összessége.

Szegénynek lenni nem olyan rossz, legalábbis egy darabig. Addig szerintem kötelező, amíg meg nem szereted. Nekem például sokszor eszembe jut, milyen volt, amikor nem volt még itthon tusfürdő, csak szappan, vagy amikor ananászt kaptam karácsonyra, és hogy az életem első 23 évében nemigen volt új ruhám, csak használt. Nem volt az szegénység, én nem éreztem annak, élvezetes volt, izgalmas, kreatív, sőt, szerintem gazdagság volt az valahol. Megtanultam szobát festeni, ruhát varrni alapszinten, tervezgetni, és mindent kihozni abból, ami van.

Mindannyian ugyanazon ég alatt élünk, de nem mindannyiunk horizontja ugyanaz.

Ha megkérdezik, honnét jöttél, mondd, hogy "A hátam mögül", és arra, hogy hová mész, mondd, hogy "Az orrom után".

Senki sem látja a valóságot olyannak, amilyen.

- Be kell ismernem – mondta sóvárogva, és karba tette a kezét -, a reménytelen szerelem sokkal jobb, mint az igazi. Mármint azért, mert tökéletes.
- Semmi sem tökéletes – jegyeztem meg.
- Semmi sem igazi – felelte. – De ameddig valami el sem kezdődött, legalább nem kell aggódnia amiatt, hogy vége szakad.

Amikor senkinek sincs semmije, akkor van meg mindenünk.

A bocsánatkérés csak arra szolgál, hogy a bűnös megkönnyebbüljön, s úgy érezze, hogy ugyanazt a hibát még egyszer elkövetheti.

Ma meghallottam, ahogy egy amerikai tinédzserlány az itteni gyermekek nélkülözését a sajátjához hasonlította, mondván, neki is milyen rossz, mert a szüleitől csak használt autót kapott. Nincs annál szegényebb, mint aki nem ismeri fel, milyen gazdagságban él.

Ugyanaz a táj valaki más lényének színpompás szövetén át nézve még igézetesebb.

Mi jobb: a biztos halál tudata, vagy a csalfa remény?

Nem az a kérdés, mi minek látszik, hogy például a 15. századi itáliai egyetemi tanár, aki nemességre vágyik és nemesként él, nemesi privilégiumokat szerezve nemes-e avagy polgár, vagy hogy az ötvenes években deklasszálódott, de úri szokásait továbbéltető család tagjai inkább urak vagy szolgák, hanem hogy egyszerre urak és szolgák.