A színésznek pavlovi reflexszel be kellene építenie magába azt, hogy ahogy lemossa a játszott karakter sminkjét, illetve leveszi a jelmezét, azzal a gondjait és az érzéseit is maga mögött hagyja. Trenírozni kell magunkat. Azt a fajta felfokozott érzelmi állapotot, ami szükséges a színpadon, nem lehet hazavinni, hiszen annak nem ott van a helye.

Hiszek benne, hogy akkor tesszük jól a dolgunkat, ha érzelmeket váltunk ki a hallgatókból. Olykor az sem baj, ha ez az érzelem a gyűlölet.

Ha nem vállalod a kockázatot, ha nem mersz elindulni az ismeretlen felé, ha csak újrateremted azt, ami már volt, akkor átengeded magad a klisének, a szokványosnak.

A fotózás nem szegény rokona sem a festészetnek, sem a filmezésnek. Ez az a képzőművészet - és sokáig az is marad -, amely feltalálta a modern látványt.

A művészet az, mely legszemléltetőbben bizonyítja be: mily naggyá lehet az ember, ha a Természettel egyesülni tud s hogy milyen semmi egymagában, mikor elszakadt a Természettől.

A reklám nemcsak ipar, hanem művészet is.

A legnemesebb művészet másokat boldoggá tenni.

Akkor komikus valami, ha azt tiszta szí­vvel, őszintén és mélyről jövően csináljuk. Ha elmókázom, kevésbé hat.

Legyünk megértők a fiatal írókkal, akik mindaddig fiatal írók maradnak, amíg a helyüket keresik a társadalomban, általános érvényűnek tartják a közérzetüket, jogosaknak az igényeiket, és megváltoztathatónak a világot. S ha a viselkedésüket olykor barátságtalannak érezzük, elég, ha megsúgunk nekik egy titkot: ne tévessze meg őket, hogy a látásunk megromlott, a járásunk lassú, és a hangunk öreges. Ez csupán a látszat. Mi is mindannyian fiatal írók vagyunk.

A művészet értékeit nem lehet előre racionálisan megtervezni, mint a mérnöki konstrukció esetében. Éppen a jó, a szép keresése és meghatározása folyamatában válik a társadalom fontos kommunikációs tervévé, ahol egy-egy nemzedék keresi és találja meg identitását, az élete értelmét. A művészettel az ember megélheti azt a vágyát, hogy a valóság mellett új világot teremtsen, de alkotásai nem taszítják káoszba a társadalmat.

Egy kis szerep megnőhet a színpadon (mint ahogy egy látszólag nagy szerep is összemehet...); a színházban bármi megtörténhet.

A kép nem belőlem áll, hanem abból a párbeszédből, amit az univerzummal folytatok, meg az anyaggal, miközben létrehozom. Tehát ha elég jó az a parabola, az a vevőberendezés, akkor elég sok hullámot be tud gyűjteni a mindenségből. Ez egy prizma.

Egy nagy mű létrejövéséhez két feltétel együttléte okvetetlenül szükséges: egyik a tudás öntudata, másik az ihlet önkívülete. Külön-külön mindegyik kevés.

A színésznő mindig panaszkodik. Akkor is, ha játszik, akkor is, ha nem játszik.

A forma csak azok számára bilincs, akik nem uralkodnak fölötte.