Nem a művészeket kellene közérthetőségre inteni, hanem az általános esztétikai nevelést korszerűbbé, hatásosabbá tenni, hogy az aktuális művészet minél előbb válhasson közérthetővé. Antidemokratikus szemlélet maradványa a közönség szellemi kiskorúságát feltételezni. Még inkább azt konzerválni.

Badarság lenne azt mondani, hogy nem esik jól az elismerés. A legnagyobb díjnak és elismerésnek mégis azt tartom, hogy vannak olvasóim.

Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá. Író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti.

A teóriák megkötik az alkotó kezét, ezért kerülöm a teóriákat.

Nem hiszem, hogy a képeimmel meg tudnám változtatni a világot, de abban biztos vagyok, hogy egy rossz fotó rosszabbá teheti.

Nem hiszem, hogy bárkinek is el lehetne mondani, hogyan kell színészkedni. Lehet tanácsot adni, de mindenkinek meg kell találnia a saját módszerét.

Minden soromat az életem egyes periódusaiból merítem. Szerintem csak így lehet hitelesen előadni és vállalni is az adott témát.

Amikor állsz a színpadon, és érzed a közönség szeretetét, annál nincs is jobb érzés. Látod, hogy mondják veled a szöveget, és az adrenalintól szinte majd felrobbansz.

Nincs különbség a drámai szerepek és a komédiás szerepek között - mindkettő csak egy figura, amit játszom, de egyik sem én vagyok.

Sok előadónak van marha nagy felülete, amin eljut az emberekhez, és csak arról énekelnek meg rappelnek, hogy süt a nap meg rózsaszín pillangók repkednek.

Ha felvállalja valaki a véleményét, akkor hallgatókat veszíthet. Ha én azt mondom, hogy a Mercedest szeretem, a BMW-t meg utálom, akkor a BMW-s hallgatók egy része el fog pártolni tőlem. A vélemények megosztók, a magyar előadók pedig nem akarják megosztani a közönségüket.

Ez az adaptálás öröme. Az ember kiás az eredetiből egy olyan gondolatot, ami ott rejlik ugyan benne, de nincs konkrétan kimondva.

Azt hittem, a színészet arról szól, hogy ülünk itt a körúton, elegánsan nyilatkozom, aztán megjelenik a fényképem az újságban, és elájulnak tőlem az emberek. Fogalmam sem volt, hogy ebben mennyi gyötrelem, délelőtti próba, szövegtanulás, szorongás és pokoli este van.

Ha nincs kritika, nem érdemes publikálni... aki pedig csak dicséretre vágyik, az csak a barátjának, vagy az anyukájának mutassa, amit írt.

Ha a lélek találkozik egy valódi műalkotással, akkor mintha valami ablak nyílna ki, az ember egy pillanatra szembetalálja magát a létezés teljességével. Ez a találkozás elsődlegesen zsigeri és érzéki természetű. Tulajdonképpen ugyanaz a folyamat játszódik le, mint a szerelemben, a mű mint szerkezet behatol a lélekbe mint szerkezetbe, és ha kompatibilisek egymással, akkor létrejön az érzéki-esztétikai gyönyör érzése. Ha ez nem történik meg, akkor vagy a mű, vagy a lélek szerkezetében kereshető a hiba. Esetleg mindkettőben.