A tánc először robot, azután idomítás, és csak végül öröm.

A színésztehetség furcsa gyümölcs. Biztos, hogy valamikorra beérik, de nem biztos, hogy időben szüretelik le.

Minden statiszta felfedeztetésről és nagy szerepről álmodik. Ha nem lenne ez az álom, nem lennének statiszták sem.

Egy rosszul megformált szerep olyan, mint a beázás. Maradandó foltot hagy maga után...

Az egész élet egy harc, és a színház talán még inkább az.

A különböző művészeti ágakban általában gyötrődésből jön létre valamiféle önkifejezés.

Nekünk, művészeknek egyik legfontosabb feladatunk, hogy erősítsük mindenkiben a toleranciát, az önzetlen szeretetet. Még abban a tudatban is, hogy nem mindig számíthatunk viszonzásra érte.

A népszerűség mulandó, nem egyedül ez adja meg a művészi rangot.

A rajz szemléltetően megmutatja nekem, amit a könyv teljes tíz oldalon magyaráz.

A művészet öröm a műkedvelőnek, üzlet a kontárnak és állandó lelki szenvedés az igaz művésznek.

Jaj a művésznek, a ki mint az egér az egérfogóban a saját művészetének rabja és önmagától nem tud megszabadulni.

Művészetet nem tud élvezni az, ki csak azt látja rajta, amit a művész kifejezett, és nem érzi, hogy mit hallgatott el.

Minden fényképnek belső ereje van, megmozgatja a képzeletet, emlékeket ébreszt, gondolattársításokat, értelmezéseket indít el, valósággá válik.

A művészet általában a fájdalomból, a szenvedésből fakad, és ritkábban a nevetésből.

Az önmagára és a szakmaiságára valamit is adó zenésznek nem tisztje az, hogy lemásoljon valamit. Alkosson újat, ez a feladata, vagy akkor ne foglalkozzon vele.