Semmilyen művészet nem működik játékosság, bizonyos fokú infantilizmus nélkül. A költő rácsodálkozik egy szóra, amit milliószor hallott és használt már, forgatja, dobálja, megcsócsálja - s új univerzumra lel benne... a színész meg egy mozdulattal, egy pillantással, egy érzéssel teszi ugyanezt.

A költemény olyan, mint az ima, sajnálatos szenvedélyeket ébreszt. Istentől várod, hogy mentsen meg, pedig rajtad áll a dolog. A költészet és az imádság olyan gondolatokat ültet el benned, amelyek a halálodat okozhatják, mert közben nem figyelsz a világ könyörtelen működésére.

A festő minden tárgyat, a legszerényebbet is, ugyanazzal az összpontosított érzékiséggel vesz szemügyre. Állatnak, növénynek, ásványnak egyenlő értéket tulajdonít.

Egy jó színházi előadás esetében a színészek úgy tesznek, mintha előadás közben jutnának eszükbe a mondatok, mintha minden akkor és ott, spontán történne meg velük, és ha ezt jól és hihetően csinálják, akkor a néző is úgy tesz, mintha elhinné. Van egyfajta cinkos hazugságjáték köztük.

A közönség utálja, ha kioktatják. Az iskolában sem az a jó tanár, aki szimplán csak oktatja a növendékeit, hanem az, amelyik képes lenyűgözően mesélni, információkat ad át és mindeközben nevel.

Attól jó színész valaki, ha az adott helyzetben nem mindennapi reakciót ad, hanem váratlant. Ugyanakkor vannak évszázados színházi törvények, színpadi sztereotípiák, amit meg lehet tanulni.

A jó színház mindig társadalomkritikus és mindig éles dolgokat fogalmaz meg.

A dal is viszonozza a szeretetet. Ha jól csinálod meg, a dal visszaköszön neked, és együtt tudtok az egekig emelkedni.

A művészet az egyetlen olyan üzleti ág, ami szép. Minden egyéb unalmas, papírforma alapú, rengeteg számolással és stresszel jár.

Amióta gyerekem van, néha már nagyon két lábon állok a földön, és sose vagyok önfeledt. Soha nem tudom úgy elengedni magam, ahogy gyerekkoromban - talán csak a gyerekemmel néha -, folyton agyalok, és meg akarok felelni, de minek? A színpad - az igen, az kivétel, az ott egy álom, nem valóságos világ, ott bármit lehetséges.

A művészet önkifejezés, ami nem egyenlő a tettel, még ha néha annak érződik is. A dalszövegírás nem ugyanaz, mint ha szerelmet vallanál valakinek.

Ami legbelül igazán mélyen érint, arról nem lehet beszélni színházban: onnantól kezdve, hogy személyesen a színészről van szó, nincs köze hozzá a külvilágnak.

Talán szerezhetsz egy munkát azzal, hogy híresek a szüleid, de másodikat már nem kapsz, hacsak nem vagy jó.

Színészként nem játszom meg érzelmeket. Az érzelmek túlértékeltek. Sokkal jobban érdekel, hogy az emberekben a jelenlét élményét váltsam ki.

Magánemberként félhetek a haláltól, a ráktól meg az illúzióim elvesztésétől, de írás közben szinte mazochista módon közel kell menni.