Művészeti befogadás előkészület és szellemi befektetés nélkül lehetetlen.

Az igazi művészet mindig egy kicsit harcban, feszültségben él a közönséggel, annak kialakult értékrendjét módosítja újra és újra, ehhez pedig ismételten meg kell küzdenie a legtöbb meglevő "szellemi tériszonnyal".

Az utolsó próba és az első főpróba közötti időszakban vannak a "technikai próbák". Minden újsütetű írónak azt tanácsolom, hogy ilyenkor vegyen ki szabadságot. Olyan, mint nézni, ahogy nő a fű. Harminc másodperccel az után, hogy az ember kényelmesen helyet foglalt, hogy megtekintse élete művét a színpadon, valaki mikrofont ragad, hogy behangolja a fényeket. Vagy összeomlik a díszlet, és mindenkit elküldenek két órára, miközben az agyonhajszolt színpadi személyzettel, akiket az idegbajos főnökük hajt, üvöltözik velük a rendező, aki a színfalak mögött dolgozó háttérmunkásokat vegzálja, s ezalatt azon lovagol, hogy a producer a leginkompetensebb alak az egész színházi világban.

A kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon.

A kabaré soha sincs kész, a napi aktualitásoknak megfelelően állandóan frissíteni kell.

Kurátorok, történészek, galériatulajdonosok, műkereskedők, ügynökök, aukciósházak és műgyűjtők láthatatlan hálózata, amely meghatározza, hogy mely műtárgyak kerülnek kiállításra a múzeumokban, illetve hogy mekkora összeget vagyunk hajlandók kifizetni az egyes művekért. Ezek a hálózatok ráadásul nem pusztán azt jelölik ki, hogy mi lógjon a múzeumok falain, de azt a parancsot is tőlük kapjuk, hogy mely művekért álljuk sorba, csak hogy láthassuk őket.

A művészvilág egy parányi sziget, amelynek tagjai maguk határozzák meg az értékeiket. Lehet, hogy egy piszoár nem más, mint egy mosdóhigiéniai termék, de ha egy galériában állítjuk ki, címet adunk neki, és ellátjuk a művész kézjegyével pontosan úgy, ahogyan az ünnepelt műtárgyakat, a legközönségesebb használati tárgy is kivételes jelentés hordozójává válhat. Tehát amikor megállapítjuk valaminek az értékét, egyértelműen a kontextus számít.

A művészvilág mocskos kis titka, amely immár nyílt titok, abban áll, hogy ha valaki egyszer befutott, onnantól már mindenkinek az az érdeke, hogy az illető "befutott" is maradjon. Ha egy műgyűjtő több millió dollárt fizet ki egy műalkotásért, akkor neki, a művésznek és persze a galériának is elemi érdeke, hogy annak a bizonyos műnek az értéke legalább ezen a szinten maradjon a jövőben is. A galériák nem élnének meg, ha nem léteznének műgyűjtők. Ahogy a múzeumok sem. A múzeumok igazgatótanácsában pedig szintén műgyűjtők ülnek.

Számtalan festő- és kézművesműhely lassú technikai, kulturális és művészi előrelépésére volt szükség ahhoz, hogy eljussunk a Sixtus-kápolnához. De a Sixtus-kápolna mennyezetét mégiscsak Michelangelo festette.

Az emberek örökké akarnak élni, ezért "halhatatlan" szimfóniát komponálnak, "az örök dicsőségért" szállnak harcba a csatamezőn, vagy akár feláldozzák az életüket, hogy a lelküknek "örök üdvösség jusson a paradicsomban". Művészi kreativitásunk, politikai meggyőződésünk vagy épp vallásos áhítatosságunk hajtóereje nagyrészt a haláltól való félelem.

Az énekesi létnek az egyik nagyon fontos része, hogy megtanuld a kritikát kezelni.

Az elégedettség az alkotás halála, abból még soha nem született semmi, vagy ha igen, arra én nem vagyok kíváncsi.

Erdők zugában dalol a madár,
A dala gyógyít, szíved hogyha fáj,
Törődik-e aztán valaki véle:

Ha a tollam hegyére piros-fehér-zöld pántlikát kötök, avval ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott vagy sábeszdekli. A tollam hegyén a tollam hegye kell legyen - meg egy kevés téma. A kokárda helye a szív fölött van kijelölve.

A művészet, a színház fészket rak ideológiai lombozatokon, vagy az ideológia rak fészket a művészet, a színház vadregényes berkeiben, számítani lehet rá, hogy elállja az utat a növekedést serkentő fotoszintézis elől, és a teljesítmények oxigénkibocsátása, egészségessége veszélybe kerül. Születhet érték és minőség így is, de a rossz hangulat rendre megöli a felettük érezhető közös örömöt.