A művészet érzelmek nélkül olyan, mint a csokitorta cukor nélkül. Nem ér semmit.

Gyöngéd kézzel végigsimította a követ, kitapintva rejtett hajlatait, vonalait. Egy éve van már itt, és most először érinthet fehér szobormárványt!
- Mi ez a különös érzés bennem? - kérdezte egész testében remegve. A tejfehér márványt elevennek látta, nem is kételkedett benne, hogy lélegzik, él, érez és - ítél. Nem szabad megcsalnia várakozásában! Félelem nélkül, de mély tisztelettel közeledett hozzá. Mi ez a különös érzés?...
Szerelem - felelte egy hang, belül a lelkében. Nem döbbent meg, nem is csodálkozott, tudta, hogy igaz. És most már csak az volt halálosan fontos, hogy szerelme ne maradjon viszonzatlan. Igen - a márvány az élete és végzete. Csak most, ebben a pillanatban, amikor gyöngéd, szerető kézzel végigsimította a fehér követ, csak most támadt egészen életre ő maga. Kisfiú kora óta fehér márványszobrokat akar faragni - többet nem kíván, kevesebbel nem éri be.

Nem tudjuk, milyen sors várna Beethovenre és Goethére, ha az emberek kizárólag készpénzben fejezhetnék ki a művészek iránti elismerésüket.

Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük.

Nagyon igaz, hogy egy csomó festő elmebeteg - olyan élet ez, amely az embert - enyhén szólva - elidegeníti a világtól. Rendjénvaló, hogy a fejem búbjáig beletemetkezem a munkába, de örökké félnótás maradok.

Le a naturalizmussal, az impresszionizmussal és a realista kubizmussal... Engedjünk szabad folyást saját őrületünknek! Tisztító vérfürdőre a mélyben, és nem a felszínen végbemenő forradalomra van szükség.

Egy művész a művészetéért felelős.

Az érzelgősség a művészet halála.

Agyból gyönyörű képet lehet festeni, de ennek gyönyörűségét én még nem biztos, hogy átérzem.

Azt várják tőlem, hogy megmondjam, mi a művészet? Ha tudnám, akkor se árulnám el.

A művészetnek nem célja, hanem oka van.

Nem kell megismételni a gyönyörű ötleteket, mert elkopnak, elveszítik varázsukat.

A papírlapra húzott bármilyen vonal, az anyagból mintázott legegyszerűbb forma is olyan, mint a vízbe dobott kavics. Felbolygatja a nyugalmat, mozgósítja a teret.

Ne azt fessük, amit látni vélünk, hanem amit valóban látunk is.

Az átlagfestő azért fest, hogy éljen, a kiváló festő azért él, hogy fessen.