Nem a tárgy, az ember a cél.

A vérkeverék rendkívüli lehetőségeket és rendkívüli veszélyeket rejtett magában. Az eredmény ez: egy polgár aki eltévedt a művészetben, egy bohém, akit honvágy gyötör a jó gyerekszoba után, egy művész, kinek rossz a lelkiismerete.

Valamilyen szinten bárki, aki elég indíttatást érez, hogy alkosson és ne elvegyen, tiszteletet érdemel.

Van köztünk hány, akik az Eszményt el sem érik:
Átkos szobrász-csapat, balsorssal bélyeges,
Kik, míg nagy homlokod s kebled vésik, jeges

Mely az időt tuléli, halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a müvészet meg nem hal soha!

A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik.

Az álmok mindig előttünk szaladnak, hogy utolérjük őket, ám megéljük a pillanatot is. Ez az igazi művészet.

A művészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem.

A képzelet a művészetben abban áll, hogy a művész megtalálja egy létező dolog legtökéletesebb kifejezését.

Az a művész, aki nem pusztán a saját gyönyörűségére alkot, nem tekinthető művésznek.

Tiéd a vérem, nagy komoly müvészet,
gyászos gyönyör, örömtelen öröm!
Csóvát vetek az otthonomba érted,
s a kedvesem, a szentet megölöm.

Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.

A kritikusok szerint az ember nem lehet komoly művész úgy, hogy közben műszaki képzettséggel is rendelkezik.

A fájdalom vagy szomorúság a legjobb kezdőpontja a művészi kifejezésnek.

Azokat a dolgokat szeretem, amik egyszerre szomorúak, humorosak és rémisztőek.