A jó képnek nincs jelentéktelen része.

A filmművészet fogja talán leginkább összeszoktatni, egymás megértéséhez vezetni a népeket és nemzeteket.

Festő írjon a pemzlijével!

Miért nem fordítjuk ezt az időt a művészetekre: festésre, szobrászatra, pasztellra, olajra? A szavak és a számok fontosabbak lennének, mint a képek? Ki határozta ezt el? Képes arra az algebra, hogy könnyekre fakasszon benneteket?

Végy egy sikeres filmet, készítsd el gyenge, gyengébb és még gyengébb utánzatát, s ezzel kész is, kinyírtad azt, ami működött. Ugyanez a helyzet zenében, irodalomban, bármiben. Szabadítsd fel a kontárokat, ők megbízhatóan, oda-vissza szétbarmolnak mindent.

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

Nem az a festő, akinek ihlete van, hanem aki másokat inspirálni tud.

Az én szememben az érzékiségnek mindig csúfnak, az esztétikának isteninek, a halálnak szépnek kell lennie.

Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi a vászonra.

Oka van annak, hogy egyes rendezők remekműveket tudnak csinálni, másoknak pedig egy élet is kevés hozzá. De mindössze annyit tehetünk, hogy elkészítjük az alapokat, melyek teret engedhetnek azoknak a "szerencsés véletleneknek", amelyek létrehozzák a mesterművet. S hogy e mestermű létrejön-e, vagy sem, azt soha nem tudhatjuk.

Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle.

Saját világegyetemmel rendelkezni jobb, mint autótulajdonosnak lenni.

A művészet magával az emberrel együtt született meg, éppen ezért úgy kell tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, verset mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak - és nem csak pénzt olvasnak.

Egy filmnek olyannak kell lennie, mint egy kavicsnak a cipődben.

Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.