A tankok és a szürke dollár,
végül mindkettő egyre megy,
de próbára tett életemnek
maradt a magyar hiszekegy.

Szerencsétlenség kell ahhoz, hogy kiaknázzuk az emberi értelem titkos képességeit.

A törmelékből is katedrálist!
A pozdorjává szétzúzott szavak
szilánkjaiból is: a dadogásból
valami szépet, ami megmarad.

Nézd a zűrös világot,
Két erősség marad,
A más baját ha szánod,
És ha helytállsz magad.

Az élet komoly problémái soha nem oldódnak meg teljesen. Ha valaha is úgy tűnne, hogy ez a kijelentés mégsem igaz, akkor az biztos jele annak, hogy valami elveszett. Úgy tűnik, egy probléma értelme és célja nem a megoldásban rejlik, hanem abban, hogy szakadatlanul dolgozunk rajta.

Kopáran állsz, te vagy a kő,
vés-váj, farag, farag az idő,
a nappal és a súlyos éj,
a szenvedés, a szenvedély.

Az ember néha, dacolva mindennel, fölébe kerekedik a sorsnak, következésképp erősebb a véletlen rettentő hatalmánál.

Minden méltóságtól megfoszthatnak, de emberi méltóságomtól nem.

A viszontagság az a gyémántpor, amivel a mennyország az ékszereit csiszolja.

Lebegj, mint a lepke, és csípj, mint a méh!

Egy győzelem nem változtatja meg az életemet. Könnyebb lesz az élet, ha nyersz? Nem hiszem. Persze mindig kellemes érzés győzni, annak ellenére is, hogy a következő verseny már ismét ugyanaz a régi kihívás. Ha nyersz, az szép, de az emberek ezt nagyon gyorsan elfelejtik. Sokszor elég mindehhez egy futam is, és már nem is emlékeznek arra, hogy nyertél.

Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?

Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál, azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta.

Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt. Az események szenvedő részesei vagyunk. Az élet örökös történés; mi csak gyötrődünk alatta. Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen. A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tűnik el, mint a váratlan látogató.

Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.