A megbocsátás Isten legnagyobb adománya.

A múlt felhánytorgatása a legjobb módja annak, hogy tönkretegyük a jövőt. Mert az egyik a másikra épül. Tehát azt, ami elmúlt, tökéletesen el kell temetnünk, és be kell ültetnünk a vezeklés virágaival.

A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.

A múltat nem lehet megváltoztatni. Legjobb megbocsátani és tovább lépni.

A női hiúság sosem bocsát meg.

Isten majd megbocsát nekem, az a mestersége.

A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.

A "megbocsátok, de nem felejtek" álláspont tömény képmutatás.

Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű.

Neheztelni annyi, mintha mérget vennénk be, és arra várnánk, hogy a másik haljon meg.

Nem mindig azé a nagyobb felelősség, aki a hibát elköveti, hanem sokszor azé, aki nem képes megbocsátani, és ezzel sokkal nagyobb hibát követ el.

A megbocsátás luxus, pedig életmódnak kellene lennie.

A bocsánatkérésnek számtalan mérete és formája van. Adhatunk gyémántot, virágot, vagy csak egy belülről jövő, őszinte érzést.

A bocsánatkérés csak arra szolgál, hogy a bűnös megkönnyebbüljön, s úgy érezze, hogy ugyanazt a hibát még egyszer elkövetheti.

Nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet.