Egy lap agyakból áll, érzékenységekből áll, idegrendszerből áll, és erre rakódik rá a kiadóhivatal, ami nagyon fontos persze, de azok abból élnek, amit az újság megalkot. És ami eladható a piacon. Hiába van kiadó, ha nincs felszerelve mindezzel. Az árunak a lényege ez.

A könyv kísérlet arra, hogy a nyelvbe száműzze a múltat - a rohanó idő ellenében.

A könyvtárrendezés
a kritika egyfajta csendes
és szerény művészete.

Bízom benne, hogy halott leszek, amikor engem olvasnak. Ne értsenek félre: szeretem az életet és remélem, még hosszú időn át részem lehet benne, de minden szerző arra vágyik, hogy a lehető legszélesebb olvasóközönséghez jussanak el a művei. Mivel a teljes jövőbeni népesség valószínűleg messze felülmúlja kortársaim számát, kénytelen vagyok bízni abban, hogy már meghaltam, mire eljutnak önökhöz a szavaim.

A könyvek nem ritkán a könyvekről szólnak: olyan, mintha egymás között beszélgetnének. Ennek fényében a könyvtár számomra mindennél izgatóbb volt. A hosszú, évszázados mormogás színhelye, egy felfoghatatlan dialógus az írótáblák között, egy élő dolog, az erő tartálya, amit nem uralhat emberi ész, a titkoknak számtalan elme által épített kincstára, mely túléli alkotóit és közvetítőit.

Önöknek teljesen igazuk van. Nem azért olvasnak, hogy valami nyikhaj leszemetezze Önöket. Arra ott van a feleségük, férjük, gyerekük, kutyájuk. Maguk történetet akarnak. Hogy történjen végre valami. Legalább a novellában, ha már Önökkel nem.

Olvasni igenis fontos, sőt néha akár életmentő is lehet! Persze nem mindegy, milyen olvasmány kerül a kezünkbe, és az sem, képesek vagyunk-e olvasni a sorok között.

A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerűen, hanem a konyhaművészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: "Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak."

Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.

Sosincs időm olvasni, de ha belehabarodtam egy regénybe, le nem tettem, míg végig nem olvastam. Ha olvasunk, senkitől, még magunktól sem lopjuk az időt. Az olvasás - létezésmód.

A klasszikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.

A jó könyv elvégzi a feladatát még akkor is, ha nincs, aki elolvassa.

Hagyd, hadd olvassa, a kultúra manapság már mindenkié. Neked sem ártana meg, ha egyszer elolvasnál egy könyvet.

Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni?

Azért is szeretem a könyveket, mert képesek egy-egy fejezetbe sűríteni a szereplők életét. Sajnos a valóságban erre nincs lehetőség. Nem tehetsz egyszerűen pontot egy fejezet végére, ha nem akarsz valamin keresztülmenni, hogy egy kellemesebb résszel folytasd a cselekményt. Az élet nem fejezetekből áll, hanem percekből. Minden, ami veled történik, gyors egymásutánban, lassítás és kihagyás nélkül zajlik a percek tengerében. Akármi is játszódik le benned, az idő kérlelhetetlenül múlik közben. És a percekkel együtt a szavak és az emlékképek is pörögnek - akár tetszik, akár nem. Az élet egy pillanatra sem áll meg, annyi időre sem, hogy lélegzetet vegyél.