A könyvekben nincsenek olyan dolgok, amik most történnek, csak a múlt és jövő jelenhet meg bennük. Ez a könyvek nagy hibája. Valaki föltalálhatna már egy olyan könyvet, amiben arról beszélnének, ami akkor zajlik, amikor olvasod. Az még annál is nehezebb lenne, mint futurista könyvet írni, amiben kitalálják a jövőt. De ilyen jelenes könyv nincs. Ezért aztán a valóságot nekünk kell felderíteni.

Néha a szavaknak kell egy kis zeneiség. Sokszor nem elég csupán leírni őket; egy könyvnek úgy kellene zengenie, akár egy filmnek.

Nagy művek olvasása közben a szöveg távolra visz. És én, akár egy félénk gyermek, belekapaszkodom a kabátja csücskébe, s igyekszem lépést tartani vele, hosszan követem, sodródom vele az úton egy meleg és érzelemdús világba. Távolra visznek magukkal a szavak, de végül egyedül térek haza, s csak miután ismét otthon vagyok, döbbenek rá, hogy ő és én már örökre együtt maradunk.

Ha valami, hát ez az irodalomban rejlő titkos erő: különböző korokban, különböző országokhoz, nemzetiségekhez, nyelvekhez és kultúrákhoz tartozó írók műveiben az olvasó megtalálja a maga személyes élményét.

Akinek könyvtára van, annak ezer tanítómestere van.

A szövegeket azért írják, hogy később valaki elolvassa. Egyfajta időkapszulák, beszélgetések a leszármazottakkal.

Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.

Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.

Aligha van értelmetlenebb műfaj az előszónál. Hiszen a rossz könyvön a legjobb előszó sem segít, a jó könyvre meg, egyszerre jelenvén meg vele, nem hívhatja fel a figyelmet.

Aki nem olvas, azon meglátszik, amint megszólal.

Olvassál. Az olvasott ember kiemelkedik a bunkók közül. És a könyv karnyújtásnyira van tőled.

Az emberek jönnek és mennek, születnek és meghalnak, de a könyvek örök életűek.

Amikor a kezembe veszek egy könyvet vagy egy dokumentumot a múltból, több száz éve élt emberekkel hadakozom. Megvannak a titkaik és a rögeszméik, mindaz, amit nem akarnak vagy tudnak felfedni.

Gondoljunk vissza azokra az időkre, amikor nem adtuk, de kaptuk a karácsonyi ajándékot: van-e egyetlen egy is gyermekkorunk karácsonyi meglepetései között, amelyet olyan szeretettel őriztünk meg emlékezetünkben, mint a könyv? S ha érett ésszel is úgy érezzük, hogy életünk kiteljesedését egy-egy nagyszerű könyvnek köszönhetjük: hogyne kívánnók ezt az érzést megszerezni mindazoknak, akiket igazán szeretünk? Mindaz, amit a három királyok betlehemi ajándéka, az arany, a tömjén és a myrrha szimbolikusan kifejez: a magasabb értelemben vett gazdagság fénye, az áhítatos érzést ébresztő illat s az a másik, amely az élet enyhe szépségeit jelenti - együtt van a könyvben. Ez az egyetlen ajándék, amely csakugyan - beszél az ajándékozó helyett.

Tudod, a könyvek ajtók. Mindig és mindörökké. A könyv ajtó egy másik helyre, másik szívbe és másik világba.