Sosincs időm olvasni, de ha belehabarodtam egy regénybe, le nem tettem, míg végig nem olvastam. Ha olvasunk, senkitől, még magunktól sem lopjuk az időt. Az olvasás - létezésmód.

Ha pontosan leírok mindent, amit érzek, a naplóm hírvivő lesz a lelkem és a testem között. Az érzéseim tolmácsa lesz.

A hangunk az a zene, amit a szél ébreszt, amikor átkel a testünkön.

Meg tudjuk akadályozni, hogy az érzéseink lebénítsák a testünket. Megszelídíthetők, mint a vadállatok. Ráadásul a félelem emléke hozzájárul az élvezethez.

A félelem nem véd meg semmitől, és kiszolgáltat téged mindennek! De attól még óvatos lehetsz.

Az óvatosság a bátorságban rejlő intelligencia.

Hihetetlen, hogy a vágynál a szépségnek milyen nagy hitelkerete van!

Nem a múló időt kell ünnepelni, hanem dicsőséget szerezni annak, ami még előttünk áll.

Nagy különbség van a tiszta gyöngédségből fakadó simogatás és aközött, amire azért szánja rá magát az ember, hogy véget vessen a sírásnak. Az első esetben a kisbaba a gyöngédség középpontjában érzi magát, a másik esetben érzi, hogy ki akarják vágni az ablakon.

A fogmosás az örökkévalóság előszobája. Ennél jobban csak a misén unatkozom.

Amikor egy csoport tagjai vagyunk, az az elnyomhatatlan vágy olvasható le az arcunkról, hogy igazán a csoport részei legyünk.

Inkább vak szeretnék lenni, mint süket. Hogy ne halljak többé semmit, úgy éljek, mintha egy akváriumból figyelném a többieket? Nem, akkor már jobb, ha nem látom őket, és a sötétségben továbbra is hallom, ahogy beszélnek, mozognak, orrot fújnak, vagyis léteznek.

A habitusunk több emléket hagy azoknak a szívében, akik szeretnek minket, mint a képünk.

Elaludni: feloldódni az álomban. Felébredni: újra forrongó állapotba kerülni.

A testünk egyes változásairól azok az utcák jutnak az eszembe, ahol évek óta járunk. Aztán egy szép napon bezár az egyik üzlet, eltűnik a cégér, a helyiség ott áll üresen, kikerül rá a "Kiadó" tábla, és mi eltűnődünk, mi is volt itt azelőtt, vagyis a múlt héten.