Az igazságról kiderült, hogy jobban fáj, mint a hazugság.
Ha az ember szeret valakit, nem engedheti, hogy hazugságok válasszák el tőle. Bármi történt is, még ha örökre elveszítettük is egymást, tartozunk egymásnak az igazsággal.
Néha hegyeket kell mozgatnunk, hogy megtaláljuk az igazságot.
Az eszmék megosztják, nem pedig megmagyarázzák a világot.
Mindig az elnyomás pincéiben születnek az új igazságok.
Az igazság a legbecsesebb kincsünk. Takarékoskodjunk vele!
Az igazat bármelyik bolond képes elmondani. De jól hazudni, ahhoz tehetség kell.
Az idők kezdetén kicsi volt az igazságtalanság. De minden újabb kis igazságtalanság hozzáadódott, bár önmagában egyiknek sem tulajdonítottak jelentőséget. És nézzétek, hova jutottunk.
Amikor huszonnégy órával hamarabb van igazunk, mint az emberek többségének, huszonnégy óra hosszat bolondnak néznek minket.
Az igazság ott van, ahová sohasem tekintünk.
A holt igazság nékem ismeretlen,
inkább figyeld az egyszerű csodákat,
a csillagot ne lesd a porszemekben,
ki más szívébe néz, az messze láthat.
Legyen igazság, vagy vesszen a világ!
A nemtudás - a bizonytalanság, a kétség - inkább olyan, mint a termeszek, vagy mint egy gyógyíthatatlan betegség. Belülről emészt fel. Nem tudod megállítani a rothadást. Nem tudod újjáépíteni magad, mert a kétség örökké gyötörni fog.
A valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! -, mint a hazug ábránd.
Az emlékezet halott dolog. Az emlékezet nem az igazság és nem is válhat azzá, mert az igazság élő, az igazság az élet; az emlékezet pedig az immár nem létező dolgok őrizgetése, amelyek a szellemvilágban élnek, mégis rabságban tartanak, a börtönünkké válnak. Egyszer belátod, hogy az ego csupán a múltbéli emlékeid összessége, nem pedig te magad. Te tudatosság vagy, az emlékezet pedig tartalom.