Ha a házasság célja a család, akkor az, aki azt akarja, hogy sok felesége vagy férje legyen, talán sok élvezetre tesz szert, de semmi esetre sem lesz családja.

Minden házasságban megvan az a három mondat, ami örök fájdalmat jelent, és amit egyetlen későbbi más mondat sem tehet jóvá.

Minden szerelem hazugság, s csak egy szerelem van a világon, és azt nem a kottaüzletben árulják, hanem az ékszerésznél, ahol a két karikagyűrűt veszik, ez az egyetlen szerelem, az unalom, a betegség, az elcsúnyulás, a másfelé való álmodás, az ezerszer szökni, menekülni akarás és mindig ottmaradás: egymással szemben ülve nézni az egymás vénülő képét és végignézni a másiknak a haldoklását, ez a szerelem.

A házasság nem kikötő, hanem folyó, két gyarló ember továbbfejlődése.

Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy szempillantás alatt eltömíti a zuhany lefolyóját; hogy nem ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta a feleséged, még ha az illető újság egy hetes is; hogy a kétszemélyes háztartásban én vagyok az egyetlen, aki háromszor hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a házastársat megóvja a házastársa zenei túlzásától.

Elárulom a női hallgatóságnak, mi a legjobb módja annak, hogy véget vessünk egy oltári nagy szerelemnek. Feleségül megyünk a pasashoz, és máris semmi közünk egymáshoz.

A házasság is, éppen mint az élet, unalmas, haszontalan és kissé üres, ha túlságosan el van rendezve, oltalmazva, védelmezve. Nem szebb-e, ragyogóbb-e, táplálóbb-e, hogyha - éppen mint az élet - keveréke a piszkosnak és a nagyszerűnek, sárnak és csillagnak, földnek és virágnak - szerelemnek, gyűlöletnek, kacagásnak, könnynek, rútságnak, szépségnek, sebeknek?

Ha a házasfelek nem élnének együtt, a jó házasságok gyakoribbak lennének.

Nem volna szabad megengedni, hogy a szerelem lelkiállapotában bárki életre szóló döntést hozzon.

Most is olyan forrón és lángolóan szeretem a feleségemet, mint hajdanában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasodtam.

Az a férfi, aki idős feleségében még mindig a kívánatos nőt keresi, előbb-utóbb elválik.

Férjet tökéletesíteni! Nem! Én ahhoz ragaszkodom, hogy a férjem tökéletesítsen engem, különben faképnél hagyom.

Hogyha két szerető szív megöregszik,
mily mély, áhitatos boldogság jut nekik!
Szerelem! égi frígy! ó, lelkek tiszta lánca!
Megőrzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.

Sokan élnek megszokásban. Érzelmileg leválva. Ismeritek a Pilinszky-mondatot: az ágy közös, a párna nem. És csak kötelességből vannak együtt. Nincs holtomiglan, csak az egyház tanításában. A kölcsönös, lassú, észrevétlenül haldokló házasságban mintha már nem volna semmi új. Ettől még lehet élni. Látni az egyik arcán, a lélegzetén érezni, hogy akarja. De nem teheti meg. Mert a körülmények. Hány ilyen helyzet van, s milyen átkozottul gyűlöletes. S nem tudom, hogy mi is a bölcsesség. Meg hogy egyáltalán érdemes-e annak lenni. Amikor a szíve a gyomrában ver, és a másikban mindig fiatalabbnak látja önmagát.

A házassági béke titkát
taníthatjuk már mi!
Hogy szeressék ketten egymást,
el kell izibe válni.