A háború és a bűn kölcsönösen egymáshoz vezet.

Egy országot le lehet győzni, de az életet nem lehet megállítani.

A háború egyik alapvető hatása, hogy az emberek ne akarjanak maguknak jellemet.

Az emberi egzisztenciának két fontos területe van: az egyik a beszélgetés, a másik az erőszak. Amikor a beszélgetés lehetetlenné válik, akkor kezdődik el az erőszak.

Gondolj a háborúra! Minden országban van felelős. Egy férfinak vagy egy nőnek el kell döntenie, hogy katonákat küld harcolni. Fiatal embereket, akik szerettek, akikre szüksége van másoknak, férfiaknak és nőknek, akikre gyerekek várnak otthon. Akárki adja is ki a parancsokat, amik életeket kockáztatnak, mérlegeli a döntést. Számításba veszi, megéri-e néhány életet elveszíteni annak reményében, hogy sok másikat megmenthet ezáltal. Igen, szükségünk van ilyen emberekre, de képzeld el, mi volna, ha mindenki ilyen lenne.

A forradalom tüzének antibakteriális, fertőtlenítő hatása van.

Az aranykor csak röpke pillanat, és az erőszak újra meg újra felülkerekedik. Mert nemesedni lassú, nehéz folyamat. Ütni, ölni, rombolni könnyű. Gyors és visszafordíthatatlan. Az ember sorsa a szenvedés. Olyan sajátja a kín, mint az elemző esze és a logikája. Az a tapasztalatom, hogy az erőszak végül minden rendszerben okot talál arra, hogy beavatkozhasson.

Lehet, hogy az ember általában jó, általában együttérző, mégsem általában érzi át a szenvedést. Mert a szenvedés általában nem érezhető át. A második világháború tragédiája nem fogható fel egyben, csakis darabokban. Ezért gondolok ostobának vagy számítónak minden olyan embert, közösséget vagy rezsimet, amelyik azt várja el tőlem, hogy egyformán érezzem át a katasztrófákat. Olvastam a háborúról több száz szakmunkát, visszaemlékezést, láttam sok filmet. Ezek közt akadtak olyanok, amelyek megdöbbentettek. A háború borzalmáról nekem mégis többet mond egyetlen emlékem: a rozsnyói kert végében heverő lódög. Mert az megrázott.

Az ember osztályozza a többi embert. Papír, végzettség, műveltség alapján ítéli meg. Aztán a háborúban, a fogságban megtanulja, hogy van más értékrend. Egészen más... ha lefoszlik a kultúra máza, az ősemberig vedlünk vissza. Akkor nem számít a képesítés, a végzettség. Úgy áll a meztelen ember a viharban, ahogy megszületett. És akkor nincs alakoskodás. Minden kiderül.

A háborúban nincs helye érzelmeknek.

A háborúk mindig veszteséggel járnak, és nincs olyan, hogy egy hajszála se görbül az embernek. Az lehetetlen.

Az embernek hihetetlen képessége van a továbbélésre. A háború semmi, ha a holokausztra, a koncentrációs táborokra gondolok. És azok az emberek, akik megjárták a haláltáborokat, és hazatértek, szintén folytatták az életet, gyereket neveltek, dolgoztak.

Teszerinted kicsodák a katonák; nem azok az okosak-e, akik abból élnek meg, hogy meg fognak halni?

Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt - tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni. A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között. Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerűen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság.

A csata eldőlt. Kis, puha füstök
Pettyezik még a hegyet.
A völgyekből a síkvidékre
Özönlenek a vesztesek.
Toprongyos, tántori népség -
Hogy lehet az,
Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak,
Gönceik elkoszosodnak,
Korcukban tetű terem?
Ugyan mért nyű a vereség
Több csizmát, mint a győzelem?