Adva van az ember belső világa, a maga erkölcsével, értékeivel, fogalmaival: egyetlen, senki máséval sem azonosítható, külön világ. Abból érkeznek a sugallatok, hogy mi a jó és mi a rossz; adott körülmények közt hogyan kell cselekedni. Adva van másrészt a fegyelem világa, az előírásoké, parancsoké, magyarán: a szolgálati szabályzaté, amely egységesen és kötelezően írja elő ugyanezt - tudniillik hogy mi a jó és mi a rossz, adott feltételek közt hogyan kell cselekedni. A katonaság éppen az az intézmény, amely megtanít különbséget tenni a személyiség belső autonómiája és az esküvel vállalt külső játékszabályok között. Hiába érkezik belülről félreérthetetlen, biztos sugallat, hogy itt vagy ott, ekkor vagy akkor mi a teendő, a katona mégis azonnal és reflexszerűen az előírások szerint cselekszik. Tulajdonképpen sajnálni lehetne ezért, hiszen külső és belső indítéka a legritkább esetben fedi egymást: a katona sohasem engedelmeskedhetik mivolta parancsszavának, örökös tudathasadásban él, létformája a meghasonlottság.