Az emberismeretet megadja a sors, az önismerethez nem árt némi segítség.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy akiket szeret, azoknak is az a legjobb, ami neki.

A legtöbb ember csak megy az áradattal. Ez ugyan sokkal könnyebb, de nem valami érdekes.

Az életben az emberek a legnehezebben a saját tévedéseiket bocsátják meg.

Az ember már csak így működik. Idealizálja magát, miközben degradál másokat, ezen az ócska módon igazolva magának, hogy az általa választott út a helyes, mi több, az egyetlen igaz út.

Egyformák vagyunk mi, emberek, de viselkedésünkben azért vannak különbségek. Az egyikünk aljasabb, mint a másik.

Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha.

A dolgok, de még az emberek is, átszivárognak egymásba, áthatják egymást, akár az ízek, amikor főzünk.

Aki holtbiztos a dolgában, az akár férfi, akár nő, iszonyú tettekre képes.

Az idők változhatnak, de az emberek soha.

Egy bizonyos irányban feltámadó érdeklődés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik irány érdektelenné válik, sokkal inkább arról van szó, hogy az érdeklődés milyen arányban oszlik meg a kettő között.

A buta emberek azért követik a divatot, hogy beszédtémát szolgáltassanak saját maguknak, a nyugdíjasok ugyanebből az okból kertészkednek.

Nem bízom azokban, akik azt állítják, a humorérzéket tartják a legfontosabb emberi tulajdonságnak. Értelmetlen dolog. Az intelligenciával párosuló humorérzékkel már érdemesebb dicsekedni.

Ez is a férfivá válás rítusának része: rá kell jönnünk, hogy az apánk ugyanolyan esendő, mint mi magunk.

Nincs határa, hogy mire képesek a pénzért az emberek társadalmi helyzetüktől függetlenül. Ez az élet egyik alaptétele.