A tökéletességre való törekvés leggonoszabb trükkje azonban az, hogy erénynek álcázza magát.

Ne add fel az álmaidat abban a pillanatban, amikor a dolgok már nem mennek olyan könnyedén vagy nem olyan kifizetődőek. Mert ez az a pillanat, ahol az "érdekes" kezdődik.

Ha valakiben van elég akaraterő és bátorság egyszer megtenni az utat, az nekivágna újra, nem?

A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény - hogy megkapjuk-e, amit akarunk - határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük.

Ha mennyiségileg mérhető sikert akarunk elérni, a kitűzött cél elérhetetlenné válik, vagy értelmét veszti egy idő után.

Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk. A döntő mindig az a lépés, amit most teszünk.

Életünket úgy alakítjuk, mint egy üzleti tervet. Először számba vesszük a tehetségünket és az érdeklődésünket, majd célokat tűzünk ki, és a célokhoz vezető utat köztes kis elérendő eredményekkel tűzdeljük tele. Utána stratégiát dolgozunk ki, hogyan is érhetnénk célt, és azokat a dolgokat, melyek segíthetnek eljutni a célunkhoz, gondosan különválasztjuk azoktól, melyek ugyan sürgetőnek tűnnek, de csak hátráltatnak a cél elérésében. Ha idejekorán meghatározunk egy reális célt, és megfelelően rugalmas a stratégiánk, céltudatos életet élhetünk.

Ez a baj a határok áthágásával. Amint egyet áthág, lejtős pályára kerül, s a lejtőn nincs megállás.

Az embereknek nem szabad azt gondolniuk, hogy a világot nem alakíthatjuk kedvünk szerint. Ennek csak káosz lehetne az eredménye.

Ha a magam útját járom, és megyek előre a célom felé, akkor a negatív megjegyzések érdektelenné válnak, és szappanbuborékként kipukkadnak.

Élni annyit teszi, mint választani. De hogy jól válassz, tudnod kell, ki vagy, miért állsz ki, merre tartasz és miért akarsz oda eljutni.

A mi utunk nem puha füvön vezet, hanem a hegynek felfelé, éles sziklák közt. Mégis, egyre feljebb és feljebb tör, a nap felé.

Kitűzünk magunknak célokat, amiket el kell érnünk, hogy boldogak legyünk: cél - teljesítmény elven. Ez teszi a boldogságot. A boldogtalanságnak az az egyik mozgatórugója, hogy nagyobbak a céljaink, mint a teljesítményünk.

A bölcsesség megköveteli, hogy a legszentebb célokért a legjobb eszközökkel küzdjünk.

Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!