Mint a legtöbb tudós, kétlem, hogy életünknek vagy a világmindenségnek volna valami végső és transzcendens célja, akár Istenként megszemélyesítve, akár mint valami elvontabb, misztikus lényeg. Abban azonban biztos vagyok, hogy konkrét létünk nem értelmetlen, és értelmének forrásait tudatosíthatjuk is.
Ahogy öregszel, úgy jössz rá, hogy az élet rövid, és egyszerűen nem férhet bele minden. Elkezdesz álmodozni azokról a dolgokról, amiket még szeretnél megélni vagy megcsinálni.
Az élet olyan, akár egy történet. Kell, hogy legyen íve - kell, hogy legyenek célok, kihívások és egy méltó hős.
A jó szervezés az, amely a lehető legkisebb beavatkozással valósítja meg a céljait.
Gyakran a legegyszerűbb dolgok taglóznak le minket. A hatalomról és dicsőségről dédelgetett kis álmainkba bepofátlankodó mindennapok végeznek velünk.
A vágyaink hierarchiába vannak szervezve. Vannak fontos vágyak, kevésbé fontosak, és egyáltalán nem fontosak. Erre a hierarchiára nagyon kell vigyázni. Ha teljesítek egy magas szintű vágyat, és elhanyagolok egy kevésbé fontosat, akkor semmi baj. Felelős vagyok, minden rendben. De ha egy fontos vágyat elhanyagolok, mert egy kevésbé fontos vágyat teljesítek, azt hanyagságnak hívják.
Ahhoz, hogy elérd a célod, tudnod kell, mit akarsz.
Néha el kell indulni a rossz úton, hogy rátalálhassunk a jóra.
Valahogy úgy érzem, hogy nem az az állandó keresés célja, hogy találjak - ugyanis akkor nem kereshetek tovább.
Néha az út, amelyen haladunk, nem olyan fontos, mint az irány, amerre tartunk.
Bármiről legyen is szó, az idő vesztegetése nélkül bajos célt érni - ha a serdülők szülei sajnos hajlamosak is erről megfeledkezni.
Nem a sebesség a legfontosabb dolog a világon. Hanem az, hogy meddig jut el az ember a végén.
Nem olyan rossz rabnak lenni, ha a szökésen dolgozik az ember. Akkor legalább van miért élnie.
Ha az emberek megtanulnák módosítani a terveiket, nem lenne annyi temetés.
Jó dolog elérni a csúcsot, az a pont az i-re. De valóban fontosabb, hogy hogyan teljesítettük az utat, amely oda vezetett.