A szabadság álarca mögött gyakran megbújik a nemtörődömség és annak az óhaja, hogy ne legyünk semmibe se belerángatva. Egy nagyon vékony határvonal van közöttük, s hogy áthaladunk-e vagy sem ezen, csak egy pillanat kérdése csupán. Csak egy döntésé, melyet vagy meghozol, vagy nem. Fontosságára csak akkor döbbensz rá, mikor az a pillanat már eltelt.

Soha ne hidd, hogy egy csata megnyerése az egész háború végét jelenti!

Sajnos nem vagyunk a levegőben boldogan úszkáló szappanbuborékok. Van egy elő- és egy utófelvonása az életünknek, mely kelepcébe csalja a sorsunkat, és leereszkedik ránk, mint zsákmányára a háló.

Sok embert veszítettem el magam körül, s már tudom, hogy a halottak nem hiányukkal sújtanak bennünket, hanem mindazokkal a dolgokkal, melyek köztük és köztünk nem hangzottak el.

Azok a könnycseppek, melyek benned maradnak, rátelepednek szívedre és idővel réteggel vonják be azt, mely megbéníthatja.

Hiába áltatod magad, hogy te formálod a gyerekedet napról napra, a gyerekednek a világ minden újszülöttjével együtt ott a kezében a szalmaszála, abba a szalmaszálba pedig bele van írva minden, és ez a sorshúzás független tőled, nincs beleszólásod.

Az idő begyógyítja a sebeket. Sose hidd, ha ilyesmit mondanak neked, nem igaz, csak azért mondogatják, hogy vigasztaljanak. Időnként persze tényleg úgy tűnik, mintha az idő gyógyulást hozna, de ez csak önáltatás, hamis látszat. Az idő láthatatlanul dolgozik, mint egy földalatti fúrógép: egyre csak fúr, üregeket váj, a lyukakból feneketlen mélységeket, szakadékokat csinál.

Az emlékezet olyan, mint egy faház padlózata, néhány deszka lassan elkorhad, de ránézésre még nem különbözik a többitől, te bátran lépkedsz, aztán az egyik váratlanul lesüllyed, eltűnik, s magával rántja a körülötte lévőket a mélybe, ahová te már nem érsz el. S ahogy múlnak az évek, úgy tátong egyre több szakadék az emlékezeted padlózatán, s te egyre óvatosabban mozogsz, hogy a szaporodó örvények a mélybe ne rántsák azt a néhány emléket, amit még őrzöl.

A bölcsességed olyan, mint a holtvágány, amelyen oda-vissza utazhatsz. A tájat már ismered. Tudod, hol kezdődik és hol végződik az út, és ez a tudat azzal áltat, hogy nyugodt és erős vagy. De mi van, ha másik vágányra, ismeretlen tájakra tévedsz?

Óvakodj a bölcsességtől! Az élet minden, csak nem bölcs. Az élet állandó mozgás, változás, s hogy az ember jól érezze magát benne, rugalmasnak, nyitottnak kell lennie.

Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.

Amíg nem érzel szerelmet senki iránt, amíg a szíved szabad és pillantásod is senkié, egy férfi sem - aki érdekelne téged - méltat figyelmével. Amikor viszont teljesen beleszerettél egy emberbe és senki más nem érdekel, mindenki követni kezd és édes szavakkal udvarolnak neked.

A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemű, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad.

A mi lelkünk és testünk között kis ablakocskák vannak, s onnan - ha azok nyitva állnak - érzelmek távoznak, hogyha félig zárva vannak, akkor csak átszivárognak. Csak a szerelem - mint egy széllökés - képes azokat együtt és egyszerre tágra nyitni.

Szeretetre és szabadságra születtünk mindannyian. Ám az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit csak akarunk, hanem hogy félelem nélkül élhetünk.