Érzékeink megcsalnak bennünket, a vízbe dugott botot az ép szem is megtörtnek látja. Az elmélkedés azonban csak akkor csal meg, ha hibás.

Egy kor filozófiájára semmi sem jellemzőbb, mint hogy a gondolkodásról hogy gondolkozik. Nemcsak: hogy gondolkozik; - hogy igyekszik idomítani.

A kinyilatkoztatás sem kerülheti meg a gyarló emberi észt, hisz emberszájon, emberi fogalmakon át kell neki is szólania.

Az öregségben ez a szép s szomorú: az ember túlságosan tisztán látja, mi az, ami igaz s mi az, ami nem.

A tudomány szelleme, mint az emberek félelme, sajnos, oszthatatlan. Nehéz, mint a bokrot egy helyen megnyesni... másutt sarjazni hagyni.

Akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs többé megállása, újra és újra hazudnia kell.

A vádlottat, hogy védekezni tudjon, elsősorban ártatlansága tudatában kell megerősíteni.

Az ember szorultságában ne írja meg másképp, amit ha hibásan is, de szabadon fogalmazott.

A hiúság indulata: ha ez a vad az emberek szemében egyszer fölemeli a fejét, jobban kell félni, mintha oroszlánok vagy tigrisek emelgetnék a pusztában.

Néha jobb a gyengeségeinkre bíznunk magunkat, mint a büszkeségünkre.

Az embernek gyanakodnia kell a szívére; önérzetünk sérelme szívesen lát méltánytalanságot, ahol hibánkat kellene látnia.

Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt. Akármi van a fejemben, a Sinai-hegy nekem sem adott külön tízparancsolatot.

Én a kinyilatkoztatott igazságok elsőbbségét nem vonom kétségbe. De vannak kérdések, amelyekben nem történt kinyilatkoztatás. Isten csak az erkölcs és a szeretet kérdéseiben tartotta fontosnak, hogy mintegy személyesen szóljon, az olyan kérdéseket, mint a természet szerkezete, tévelygő eszünk tornájául hagyta.

Nem kell az embernek az Istennel kikezdeni. Ha valamit elvesz, ne mondjuk, hogy amit adna, az se kell. Az ember csak magának árt, ha durcáskodik.

Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában.