A Teremtőnek bölcs és egyben könyörületes rendelése, hogy eltakarja az ember szeme elől a jövőt, és megadja az emlékezés gyönyörűségét és a remény varázsát.
Nem helyes valakit kiforgatni eredeti természetéből. A gonoszt inkább hagyják meg gonosznak, és ne akarják birkává változtatni. Mivel a jóság soha nem volt alaptermészete, nem lesz képes megfelelően élni vele.
Azok az emberek, akiken egy ízben már felülkerekedtünk, jelenlétünkben rendszerint már előre legyőzöttnek érzik magukat. Ha megpróbálnak is szembeszállni, ez semmit nem jelent, hiszen a víz mindig lefelé folyik.
Olyan emberek között, akik sok helyen megfordulnak, az utazások során született barátságok gyorsabban kötődnek, lelkesebbek és gyakran tartósabbak, mint azok, amelyek egy helyben lakók között jönnek létre.
Akik nagyon hosszú ideig gyakorolják a hatalmat, végül is önmagukkal azonosítják feladatukat, s a személyüket ért minden támadást az államérdek ellen elkövetett közvetlen támadásnak tekintenek.
Minden ember azt hiszi, hogy a világ vele egy időben született, ha távozni készül az életből, szenved attól a gondolattól, hogy befejezetlen világot hagy maga után.
A történelemben mindig akad egy különös és folyton megújuló nemzetség: a rend megszállottjainak sora. Ezek egy elvont és korlátlan hatalmú bálvány előtt hódolnak, az emberi élet mit sem számít szemükben, ha szembeszegül az intézmények dogmáival.
Az erős emberek sajátja nem az, hogy nem ismerik a habozást és a kételyt, amelyek az emberi természet alaptulajdonságai, hanem az, hogy gyorsabban felülkerekednek rajtuk.
A sorsok lassan alakulnak, és senki nem tudja, hogy véletlenül elvetett cselekedeteink közül melyek csíráznak ki, hogy aztán szárba szökkenve kibomoljanak, akár a fák.
