Miért dicsekszik az ember, hogy annyival érzékenyebb, mint az állat? Hisz ettől az csak nélkülözhetetlenebb. Ha a mi indítékaink csak éhségre, szomjúságra s testi vágyakra korlátozódnának, majdnem szabadok lennénk, de így megindít minden szél, egy véletlen szó vagy jelenet, avagy amit e szóból kiérezni vélünk.

A tökéletességre törekvő embernek mindig meg kell őrizni derűjét és lelke békességét, sohasem szabad engednie, hogy nyugalmát megzavarja a szenvedély vagy a futó vágy.

Ha az élet okát kutatjuk, mindenekelőtt a halálhoz kell visszatérnünk.

A túlzott bánat elejét veszi a javulásnak, aláássa az egészséget, s gátolja az embert napi teendői elvégzésében, márpedig ha azokat elhanyagolja, senki sem lehet hasznos tagja a társadalomnak.

A tanulatlan paraszt megfigyeli az elemeket maga körül, s megismerkedik gyakorlati hasznukkal. Ennél többet a legtanultabb bölcselő is alig tud. Ha sikerül is megfejtenie valamit a természet fátyolfedte arcáról, annak megannyi halhatatlan vonása továbbra is csoda és titok marad.

Kialakulatlan teremtmények vagyunk, csak félig készek, amíg egy nálunk bölcsebb, jobb és értékesebb valaki - s egy jó barátnak ilyennek kell lennie - hozzá nem segít, hogy esendő és gyarló természetünket tökéletesebbé tegyük.

Eltölthetném az életemet kényelemben, fényűzésben, de én többre becsülöm a dicsőséget minden csábításnál, amit a vagyon állít elibém.

Szerencsétlen s magányos teremtmény vagyok. Körültekintek, s nincs barátom, nincs rokonom a földön.

Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve.

Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.