A szenvedés vagy megtöri, vagy megteremti az embert.

Háború mindig lesz, mert a férfiak szeretik. Az asszonyok nem, de a férfiak igen.

Csak akkor lehet boldog a házasság, ha két hasonló lélek kerül egymás mellé.

Ő volt az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, amint valóra vált.

Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.

Úgy változol, mint a szél.

Amíg az ember el nem veszti embertársai becsülését, nem is képzeli, milyen teher volt a nyakán.

Valami baj volt a világgal, az élettel. Valami sötét, félelmes árnyék feküdt rá mindenre, mint valami eloszlani nem akaró köd. És egyre sűrűbb lett.

Csak még néhány nap és lerakjuk nehéz terhünk
Mindegy, igaz, `sz sose lesz könnyebb
Csak még néhány nap, míg utunkon megyünk.

Nem akarok tőled semmit, mégis várom a pillanatot, mikor újra láthatlak. Menekülök a férfiak elől, s a végén a te karjaid közt találom magam. Mi történik velem? Mi ez a furcsa kettős érzés?

Nincs szívem, mert összetörték. S mielőtt megint összeforrt volna, még jobban összetörte egy újabb idegen, ezek után a vérereim szétszállították a testem minden porcikájába. Ezért nincs.

Szeretlek még mindig, eddig meg is haltam volna érted, ma már nem tenném. Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, mindez hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet, mely örökké tart?

A civilizáció romlásából éppen úgy lehet pénzt szerezni, mint a felépítéséből.

A hazug védi legbátrabban az igazságát, a gyáva a bátorságát.

A világ nem tud legyőzni bennünket, de mi megsemmisíthetjük magunkat azzal, hogy túlságosan is vágyódunk olyan dolgok után, amelyek nincsenek, és azzal, hogy túl sokat emlékezünk.