Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.

Mindnyájan kárhozottak vagyunk. A poklunk a föld, s átkunk a szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen élet.

Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka.

A tudomány nem vált meg bennünket. Az ember nem halad, legfeljebb a sír felé halad. Az élet céltalan.

Ahhoz, hogy egy nép a földi dolgok fonákságán jóízűen, bölcsen nevetni tudjon, sok intelligencia, nagy kultúra és számtalan megpróbáltatás kell.

Szeretni vágyok, gyötrelemben égve.

Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.

Mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.

Ha meghalok majd, mélyre ássatok
gyarló valómban meg ne lássatok.

Csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra, s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el, és mindenáron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voltaképp rendetlenség, s a rendetlenség az igazi rend. A világ vége pedig a világ kezdete.

Csak a valószínűtlen igazán valószínű, csak a hihetetlen igazán hihető.

Külön kellene szólnom a nőkről is. Ők nem hazudnak - amint tévesen hirdetik -, csak az igazság egy részét hangsúlyozzák.

Csak az él, aki minden pillanatban kész a halálra. Aki elkészült a halálra, az elkészült az életre is.

Enyém az élet - ujjongott -, mert majdnem enyém volt a halál. Végre igazán élek.

A humor meglátja a nagyban a kicsit.