Megállni, menni, mondd, mi célja van?
Nézz jobbra, balra, minden céltalan.
A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.
Minden a megszokáson múlik. A szó egy fogalom jegye, semmi több. Ami ezen túl van, azt beleképzeljük.
Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély.
Nem érti szív, nem érti elme sem,
hogy mint szeretlek, én szerelmesem.
Az olvasót tilos - csak egy másodpercig is - bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság.
Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.
Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.
A mondat: egy gondolat összefüggő, kerekded kifejezése, formai tagolása, természetes lélegzetvétele.
A nyelv nem lehet "egyszerű", mert az ember nem "egyszerű", aki beszéli. Az ember éppen azért beszél, mert nem egyszerű, mert bonyolult, és mindig fölöttébb bonyolult dolgot akar közölni.
Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel.
Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.
Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.
Mindenkire rákerül a sor - mondogattam egy bölcs higgadt tapasztalatával -, csak meg kell várni. A jutalmat a földön nem adják könnyen, de végül mégis megkapjuk.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.