Anyád méhébe vissza nem gurulhatsz
csak a föld méhébe hullhatsz
a vakszerencsénél is síkosabb
gödörbe
pörögve
örökre.

Ne csak a csomót, ne csak a bogot,
bogozd ki a sötét okot,
ami összebogozta
ezt a pillanatot:
az idő szőttesén
fejtsd fel a halált!

Képzeleted, mindaz, ami
beléd van préselődve,
felfalja a falánk idő,
beleiszik velődbe,
aztán eldob; a szél csak üresen
kongó konzervdobozba:
üresen kongó csontjaidba
rúghat röhögve, felzokogva.

Nemcsak érzem, de hallom, mint a hallomást:
a porlandó, percegve pergő perceket,
az elmúlást.

E forgandó világban élő forgóajtó
vagy, kit bűvészként hajt egy óriási hajtó,
s akin ki-bejár folyton élet és halál.