Aki ír, annak kilátóra kell húzódnia, hogy az élet múlandó tárgyai madártávlatot kapjanak előtte.

Két külön élet egy mederbe fut testestől-lelkestől, ez a legnagyobb dolog, amit egy szép szerelem adni tud a múló időben.

Szinte érzéki vágyam van a magyar betűre. Beleharapnék Móricz Zsiga ízes magyar mondataiba, micsoda édes szájízt csinálnak Gelléri Andor tündéri elbeszélései! Kodolányi archaikus, régi szavak szálaiból szőtt nyelvét is élvezettel tapintanám, mint a vevő a legfinomabb szövetet.

Úgy érzem, a gót művészet égbe ívelő merész vonalai fejezik ki legjobban a földre láncolt emberiség nosztalgiáját az örökkévaló dolgok után.

Az irodalmat én egy nagy betegségnek tartom. Nagy kín és szenvedés úgy élni, hogy a hasonlatok, látomások egészen behálózzák az életemet. Mint polipok, tapadnak rám a metaforák és a szavak.

Az élet úgy szép, ha másokért van.

Vallás, illúzió és álom szükséges kábítószer az ember számára. Ha nem lenne hitünk... sötét lenne a világ!

Az alkotás, a teremtés az egyetlen pofoncsapás, amitől egy kicsit megtántorodik a halál. A művészet a viszonylagos, időleges halhatatlanság gyönyörű formája. Csak verseket, festményeket, szimfóniákat szegezhetünk szembe a halálnak.

Igaza van Kosztolányinak, mindig úgy kell írni, mintha akasztás előtt állnánk, és a kötélhurok már ott fenyegetne a fejünk fölött. A halál árnyékában végrendelkező, akinek csak másodpercek vannak adva, nyilván pár szóba fogja belesűríteni utolsó kívánságait. Ilyen halál előtti sikoltás a költészet is.

Fellapozom a levegőt,
hogy olvassak a csillagokban:
aranybetűiben hunyorog végzetem.
Kihunyok, mint aki itt se voltam.

Vonul a közöny jégmezőin
a bilincsbevert agyvelők
támolygó, gyáva menete.

A tér-idő keresztfájáról
engem is sírba tesznek.
Harmadnap, vagy egy éjszaka
feltámadok emlékeidben!

Csak a vérrel írt vers nem veszendő,
csak a velőmbe hasító szavak
élnek tovább; a többi a jövendő
mélyén elhal, árnyékuk sem marad.

Nincsenek előszobáim, hátsóhelyiségeim... a mindenség középpontjában lakom. Egyetlen pontnyi szoba, egyetlen pontnyi csoda az életem.

Apró, parányi életed
hatalmas, óriási:
a sírásó minden lendületednek
külön fogja megásni