Jó úton haladsz, ha nekem és magadnak is bevallod szíved érzését. De azért ne nevezz egyetlen érzést sem jelentéktelennek, méltatlannak! Hisz minden érzésünk jó, nagyon jó, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység, sőt még a kegyetlenség is. Mi mások táplálhatnának is bennünket, mint szegényes, szép és káprázatos érzéseink, melyekkel kivétel nélkül igazságtalanok vagyunk, csillagok azok, amiket kioltunk.

A természetben megszámlálhatatlanul sok szín van, és mi fejünkbe vettük, hogy a skálát húszra csökkentjük. Ez a festészet.

Nevetséges és szomorú, mily nehezen tanuljuk meg a türelmet és okosságot.

Az igazi kihívás az ember számára, hogy megtalálja az utat önmagához.

Valóban egyetlen keblünk, s testünk van, de nem két vagy öt, hanem számtalan lélek lakozik benne. Az ember százrétegű hagyma, ezernyi szálból szőtt szövet.

Ki a nép? A szónok vagy akik őt hallgatják, akik egyetértenek vele, vagy azok, akik köpnek rá és bottal fenyegetik?

Akire kívülről csap le a sors, azt leteperi, mint nyíl a vadat. Akinek a sors belülről és legsajátabb énjéből fakad, azt megerősíti és istenné teszi.

Néha könnyedén, gondtalanul és kötelmeinkről megfeledkezve cselekszünk ezt-azt, mintha szemlátomást minden akár fordítva is történhetne. Máskor viszont, más órán, semmi sem lehet másként, mint ahogy van, semmi sem könnyű és kötelességmentes, és minden lélegzetvételünket valamilyen súlyos, külső erő, sors irányítja.

Igen. Különbözőek vagyunk. Az egyik attól vadul meg, ha megmondják neki az igazat, a másik pedig a frázisokat nem bírja elviselni.

Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti - nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el.

Akik szeretik egymást és összeházasodnak, vagy akik barátságot kötnek, azok nem a pillanatban keresik a szépséget, és nem akarják, hogy érzéseik hamar elmúljanak.

A legnagyszerűbb örömeink hagyják a legnagyobb hiányt maguk után és hamvadnak el a leggyorsabban.

A hegycsúcs nem közeledhet a völgyhöz, de az emberek közeledhetnek egymáshoz.

Töprenghetünk, okoskodhatunk, nincs sok értelme. Úgysem aszerint cselekszik az ember, ahogy gondolkodik, nem fontolgatja a lépéseit, inkább a szívére hallgat.

Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat - és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!