A vallás szemet huny az emberi gyengeségek felett, ha az illendőségen nem esik csorba.

Kicsikém, az asszonyok nem szeretik, ha a férfi mafla. Igaz, hogy nem szólnak semmit, mert hát szemérem... Érted, ugye?... De légy nyugodt, nagyon fúrja az oldalukat. Aztán előbb vagy utóbb, mikor nem is álmodja az ember, másutt kárpótolják magukat... Így van ez, bogaram.

Gyereket csinálni nem nagy sor, felnevelni - ugyebár? -, az a művészet.

Az előbb még szidta, mint a bokrot, most meg tessék, úgy siratja, hogy a szíve szakad bele... Istenem, de buták is vagyunk, mi nők!

Aki a mocsokban hever, nem örül, ha rásüt a nap.

Igazságosnak lenni, micsoda ábránd, amikor az igazságot sűrű bozót zárja körül! Többet ér, ha az ember okos, és a vállával megtámasztja ezt a halódó társadalmat, amelyet amúgy is végromlás fenyeget.

Nyissa ki a szemét, aki tisztán akar látni!

Gyilkosságra csak a vér és az idegrendszer hajtja az embert, az ősi küzdelmek emléke, az élet akarása, az erő öröme.

Ha az ember másokat nem is tud megölni, önmagát ne vétse el.

Ha az embernek nagy a baja, nem marad hely más bánatnak.

Ha egy házasságban mindkét fél a másik halálára spekulál, akkor az ember jól nyissa ki a szemét, anélkül, hogy az ismerősöket beavatná.

Az okoskodásból sosem lesz gyilkosság; gyilkos ösztön kell hozzá, hogy rávesse magát az áldozatra, éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja.

Keserves dolog lemondani a szerencséről, amikor az ajtónkon kopogtat.

Az ember gyakran elkövet bevallhatatlan tetteket a boldogsága érdekében, anélkül, hogy valóban boldogabb lenne tőle.

A nagy csapásokat mindig követik a mély álmok.