Képzeld el, hogy a világegyetem egy hatalmas forgó kerék. Jobban teszed, ha a dolgok közepén maradsz - a kerékagynál - , nem pedig a szélén, ahol felőrölne és megőrjítene a szédületes forgás. A nyugalom centruma pedig nem más, mint a szíved.

A sötétség és a fény összetevői ugyanolyan arányban találhatók meg mindannyiunkban, de rajtunk, az egyéneken (vagy a családokon, társadalmakon) múlik, hogy milyen irányba indulunk el.

Ha az ember őszintén vágyakozik egy guru után, akkor meg is fogja találni. A világegyetem elmozdul, megváltozik, a sors molekulái átrendeződnek, és az utad hamarosan keresztezni fogja mesteredét.

Ha végre elértük a boldogság állapotát, akkor sem lazíthatunk: folyamatosan, hatalmas erőfeszítéssel a felszínen kell tartanunk magunkat. Ha nem így teszünk, akkor a belső megelégedettség szép lassan elszivárog.

A szerelem elején mindenki beleesik ebbe a hibába. Túl sok boldogságot akarnak, túl sok gyönyört, aztán megbetegszenek.

Lecserélhetjük az állásunkat, állampolgárságunkat, még a vallásunkat is. De a csapatunkat soha nem változtathatjuk meg.

Minden intimitás mélyén, annak bájos felszíne alatt titkon ott rejtőzik a totális katasztrófa lehetősége.

Az egyik legősibb és legnagyvonalúbb trükk, amit a mindenség játszik velünk önmaga és a mi szórakoztatásunkra: kincseket rejt el mélyen bennünk, aztán a háttérbe húzódva kíváncsian lesi, vajon megtaláljuk-e őket valaha. A kreatív élet nem más, mint ezeknek a rejtett kincseknek a feltárása. Kincsvadászat.

Bár a kreatív élethez vezető utak és eredményei elképesztően széles skálán mozognak, egyvalamit garantálhatok: a kreatív élet felfokozott életet jelent. Egy nagyobb, boldogabb, kiteljesedettebb és pokolian érdekes életet. Ily módon élni - folyamatosan és makacsul előhozni a bennünk rejlő kincseket - már önmagában véve is művészet.

A félelem egy elhagyatott sírkert, ahol az álmaink csonttá aszalódnak a tűző napon. Ez köztudott. Csak épp azt nem tudjuk néha, mihez kezdjünk ezzel a ténnyel.

Senki nem kap külön piros pontot azért, mert tudja, hogyan kell félni az ismeretlentől. A félelem mélységesen ősi, elementáris erő, és evolúciós szempontból létfontosságú... de nem különösebben eszes.

A bátorság azt jelenti, hogy megteszünk valamit, ami ijesztő. A félelem nélküliségben gőzünk sincs arról, mint jelent az a szó, hogy ijesztő.

Nem mindig kényelmes vagy könnyű - mármint magaddal cipelni a félelmedet egy nagyszerű és ambiciózus utazásra -, de mindig megéri. Ha nem tanulsz meg kényelmesen együtt utazgatni a félelmeddel, sosem fogsz eljutni egyetlen érdekes helyre sem, és sosem fogsz semmilyen érdekes dolgot véghezvinni.

Az óra ketyeg, a világ pörög, és egyszerűen nincs időnk arra, hogy kisszerűen gondolkodjunk.

Az ötletek testetlen, tisztán energia alkotta létformák. Tőlünk teljesen függetlenül léteznek, de képesek rá, hogy kapcsolatba lépjenek velünk - habár ezt elég furcsa módon teszik. Az ötleteknek nincs fizikai testük, de van tudatuk, és kétségkívül van akaratuk is. Az ötleteket csupán egyetlen impulzus vezérli: manifesztálódniuk kell. Márpedig ebben a világban egy ötletnek csak egy módja van arra, hogy manifesztálódjon - egy emberi lénnyel való együttműködés révén. Csupán az emberi erőfeszítés képes arra, hogy egy ideát az éteriből a valóság birodalmába kísérjen.