A buddhisták jó emberek. Az átlagosnál mélyebbek. Átlátnak olyan összefüggéseket, amelyeket mások nem.
A buddhistákat az átélt fájdalom bölcsebbé teszi. Minél jobban fáj valami, a buddhista annál bölcsebb lesz.
Az ellenállás minden formája erősíti a jellemet.
Jó lenne egy olyan világban élni, amelyben mindenki egyformán kövér, persze nem elhízott, csak boldog.
Káosz kell legyen abban, aki táncoló csillagnak akar életet adni.
Az embernek, a többi állathoz hasonlóan, ki kell elégítenie alapvető ösztöneit.
A kimondottan vicces nők csak azt kompenzálják, hogy kövérek vagy csúnyák. Az olyan nő, aki tisztában van azzal, hogy szép, nyugodtan csöndben maradhat, az más tészta.
Mindenki kívánja néha más halálát, de attól még nem öl.
Az ember azzal a képességgel születik, hogy mindent meg akar fogni, mindenre kíváncsi. Ahogy a csecsemő bárki ujját bizalommal megragadja, ha felé nyújtják, mert élni akar, és ha élni akar, néha össze kell piszkolnia a kezét. Bizonyos felnőttek genetikusan meghatározott jóhiszeműségét a világ megragadásának szükségessége magyarázza. Ezt nem másoktól tanuljuk.
[Az] emberekben, úgy tűnik, van valamiféle belső iránytű. Megengedhetik maguknak, hogy megőrizzék a világgal szembeni nyíltságukat, majdnem függetlenül attól, mire jutnak vele. Ez nem úgy értendő, hogy jóhiszeműségük átmenetileg ne lehetne gondolataik börtönébe zárva, ha valamely kísérletük folyamán, hogy kinyújtsák a kezüket valamiért, megégették az ujjukat. De legbelül olyanok, akár a keljfeljancsi. Úgy néznek égési sebeikre, zúzódásaikra, lenullázott bankszámlájukra és összetört álmaikra, mint a csodálkozás örök forrására afölött, hogy a rossz egyáltalán létezik.
Szeretnünk kell magunkat, ennyi az egész. Ha mi magunk se szeretjük magunkat, akkor ki szeressen?
Mindig figyeljen oda, mit árul el egy férfi magáról akkortájt, amikor észreveszi, hogy egy nő mélyebb érdeklődést tanúsít iránta. Érthetetlen okból a legtöbb férfi ilyenkor lényeges információkat közöl magáról.
Igenis létezik olyan, hogy valaki tisztában van ugyan valamely rossz tulajdonságával, mégsem kíván változtatni rajta.
Sok módja van annak, hogyan terítsen az ember vörös szőnyeget csődbe ment üzlete elé.
A gyerekek ritkán mutatják meg a kiszínezett képeket a szüleiknek vagy más felnőtteknek. Ennek feltehetően az lehet az oka, hogy ezek a rajzok nem a gyerekek alkotóerejéről tanúskodnak, épp ellenkezőleg, a legrosszabb jellemvonásaikat emelik ki: a lustaságot és a dolgok mélyére való hatoláshoz szükséges bátorság hiányát.