A dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy akarjuk, hogy alakuljanak.

Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.

Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor az maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísérő belső hangomnak a második szólama lenne. Párbeszéddé változtatta a belső monológomat. Gazdagabb lett magától a lelki életem.

Boldog házasságban élni nem azt jelenti, hogy az ember naponta beszámol a párjának arról, ki mindenkivel találkozott.

A kitérő válasz is válasz.

Kicsit könnyebb tetszeni saját magunknak akkor, ha másoknak is tetszünk.

Maga talán egy magányos, zárkózott, kóbor-loncsos (romániai) farkas, aki képtelen belenézni egy nő szemébe. Olyan valaki, aki piszkosul fél az igazi találkozásoktól. Olyan valaki, akinek létszükséglet, hogy folyton valami képzeletbeli világot teremtsen, mert nem ismeri ki magát a tárgyias, élhető, megragadható, valóságos világban.

Maga tehát olyan ember, akit egy nő csak az elején, és a végén szokott érdekelni: amikor meg akarja szerezni, és közvetlenül azelőtt, hogy elveszítené. A közbeeső idő, amit együttlétnek is neveznek, magának túlságosan unalmas vagy megerőltető, vagy mind a kettő.

A folytonos újrakezdés volt benne a legszebb. Mi ugyanis, mind a ketten, szenvedélyesen szerettünk újrakezdeni és ezt bizonyos időközönként meg is tettük. Mi egymásnak "életünk legnagyobb szerelme" voltunk, de soha nem akkor, amikor éppen együtt éltünk, mindig csak akkor, ha újra megpróbáltunk egymásra találni.

Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel.