Lehet bármily kevés az időd, ha azt a Szeretet ölelésében töltötted el. Igen, az életed számlájáról fogyó időt a Szeretet pótolja.

Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír.

Itt állsz a magad csodálatos valóságában. Ne hidd, hogy kisebb lettél, mert megmutattad magad. Csak a gyávák, az irigyek fordulnak ellened, mert tudják, hogy te már nagyobb, erősebb vagy náluk. És ezt sokan nem tudják elviselni. De ne bánd. Mert ettől a mozdulattól lettél igazán ember. Mert elfogadtad a gyengeséget, amiből erőt merítettél.

Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés.

A szeretet a Másik által válik igazán szeretetté benned. És amihez neked az idők végtelensége sem elég, ahhoz Neki elég egy pillanat. Az a pillanat, amikor meglát, felfedez, megérez, amikor szüksége lesz rád. Mindarra, ami benned van. Ami érték, ami szerethető. Aminek létezését így Ő fogja bizonyítani. A Másik. Aki létezik.

Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni.

Van a találkozás... amit nem vársz. Ami váratlan... Vagyis... mégsem az... Mert vártad, csak talán nem az eszeddel, nem a tudatoddal, de legbelül érezted, hogy egy napon megtörténik. A találkozás... önmagaddal... egy másik emberben... Félelmetes és lenyűgöző ez a találkozás... Mert bár együtt élsz az érzéssel, lassan talán megszokottá válik, talán már nem is számítasz rá, talán már le is mondtál róla, mégis, megdöbbensz, amikor megpillantod önmagadat... a másikban.

Nem csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Ő szíve.

Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Ő. Létezik ilyen reggel.

Látlak... A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám. És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet. Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És középen találkozunk. A Lélekhídon.

Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.

Nem az állapot számít. Mert az állapot csak egy pillanat. Az a fontos, aki az állapot mögött örök. Aki akkor is fontos, ha éppen nyűgös, ha rossz kedve van, ha hisztis. Az állapot elmúlik, de ő marad. Olyannak, amilyen. Ahogyan fontos neked, ahogyan szükséged van rá. Ahogyan szereted.

Szeretnél lenni a víz, mely egy hosszú nap után felüdíti fáradt testét, a törölköző, mely minden porcikáját végigsimítja, magadba itatva róla a vizet. Lennél a tükör, amely minden nap láthatja, a cipője, amely pici lábához simul, vagy a rúzs, mely színesíti ajkát. Lennél a telefon, mely hallja hangját, a kanál, amit édes nyelvével megérint. Vagy a toll, mellyel gyönyörű, fenséges nevét leírja, vagy a papír, mely azt hordozza. Lennél. Minden lennél, de egyik sem lehetsz. Mégis, mindegyiknél több lehetsz. Mert te a lelkeddel simogatod, a lelkeddel öleled át, lelkeddel érinted meg, lelkedben hordozod nevét, szívét, a lelkeddel őrzöd. Soha nem múló vággyal.

Ne önmagadat keresd... Hanem a másikat. Ne befelé nézz, hanem kifelé. Ha befelé nézel, egy helyben állsz, ha kifelé, akkor előtted az egész világ. Ne azt kérdezd, hogy ki vagy te, hanem azt nézd meg, hogy ki ő. Ne saját hibáiddal foglalkozz, hanem a másik értékeivel. Ne kapni akarj tőle, hanem adni neki. Ne önmagadat lásd, hanem a másikat. Ne te légy fontos, hanem ő. A másik. A sok energiát, a sok időt, amit önmagad keresésére pazarolsz, add neki. És hidd el, ha rá figyelsz, rá nézel, megtalálod, meglátod önmagadat is. Benne.

A gyertyaláng: érzés. Különös érzés. Egy végtelenül kellemes érzés. Az alvó Kedves érzése. Aki itt alszik. Nem, nem melletted, hanem benned. Őt érzed. Halk szuszogását, finom szívverését, angyalian nyugodt arcát, selymes bőrét. Látod Őt a lelkedben, érzed Őt dobogó szívedben, álmait Vele álmodod, érzéseit Vele érzed. Ott lobog benned, ott lobogtok egymásban. Benne vagy, Vele vagy. Benned van, veled van. A megnyugtató, végtelen ölelésben. Itt, a gyertyafényben.