Az élet túl rövid, hogy nélküled éljem... és az élet túl hosszú, hogy nélküled éljem.
A "majdnem" kevés. A "majdnem" a semmivel egyenlő.
Egy életem van... csak egy. Egyetlen esély, hogy boldog legyek, hogy az álmomat elérjem, hogy megéljem a világ minden csodáját. Hogy szerethessek, hogy szeressenek, hogy szerethesselek, hogy szeress. Hogy szemeidbe nézzek, hogy halljam a hangodat, hogy megöleljelek. Hogy részem légy, hogy részed legyek. Igen, egy életem van. Az egyetlen esélyem, a boldogságom, az álmom, a csodám. Az egyetlen Életem. Te vagy.
Bakancslistát írok... nagyon rövid lesz. Pedig írhatnék sok mindent rá. Utazásokat, házat, autót, ruhákat... sok mindent. Írhatnék. De nem írok. Az én listámon csak egyetlen szó szerepel. Egyetlen név. Az egyetlen vágyam. Nem a legszebb, nem a legfontosabb. Az EGYETLEN. Egy szó. Egy név. A tiéd.
Megérint valaki... hogy milyen az? Hát Kedves, pont ilyen. Ahogy itt ülsz velem szemben, és ezt kérdezed. És észrevétlenül megérintesz. Ahogy még senki más. Ahogy soha más. Mert ilyen érintés csak egyszer van egy életben. Egyszer. És soha többé.
Bárkinek írok, neked írok... bárkihez szólok, veled beszélek... bárkit nézek, téged látlak... bárkire mosolygok, neked szól... és bárkit szeretek... téged szeretlek... mert minden Egy. És Egy minden. Te vagy Kedves.
Elhalmoznak jókívánságokkal. Hosszú életet, újabb sikereket, boldogságot kívánnak. Sok szépet és jót. És mind jól esik. Mind fontos. És persze mindegyik szép. De egyik sem szól a legfontosabbról, a legszebbről. Arról, ami igazán számít. Aki igazán számít. Rólad. Mert a legszebb, legfontosabb jókívánság Te vagy.
Minden pillanat, ami veled múlik, átalakul. Életté. Mert a múló idő helyét múlhatatlan tartalommal töltöd meg, a tűnő pillanatokból maradandó értékeket varázsolsz.
Hadd legyek az otthonod! A lelked otthona.
Nincs két igazi, mert minden félnek csak egy másik fele van. És én már megtaláltam. Azt az egyet. Téged.
Mindig kell "valami", hogy beszélhessünk, hogy hallhassam a hangodat. És ha nincs "valami", akkor nem hívsz. Nem hívhatlak. Pedig mindig van "valami". A legfontosabb, ami indokolja, hogy beszéljünk. Igen, mindig van "valami". A nincs. A hiány. A hangod hiánya. A legnagyobb, legemberibb indok.
Ahogy az ember a saját érzései elől nem tud elmenekülni, úgy én sem tudok előled, és Te sem előlem. Nem tudsz elrejtőzni. Csak testben. De lélekben soha. Mert a lelkünk mindig ott marad. Egymásban. Ez a legnagyobb, legerősebb kötelék. Nem tudom kevesebbel beérni. Nincs kevesebb.
Van valami, amire egyetlen gép sem képes. Az érzéseket szavakká formálni.
A teendők elmúlnak, csak egy-egy pillanatig tartanak, de a dolgom örök. Mert az Te vagy. Te vagy az egyetlen. Akivel dolgom van.
Nem a legszebb, a legértékesebb, legaranyosabb vagy. Hanem az Egyetlen. Akit nem lehet mihez, nem lehet kihez mérni. A legek az összehasonlítás mértékegységei. Több hasonló között. De téged nincs kihez, nincs mihez hasonlítani. Mert nincs hozzád fogható.