Van olyan Szeretet, ami egy, oszthatatlan: ez az, amit az iránt az egy iránt érzel, aki a társad az életben. Aki a lelked párja, akinél a szíved van. Ezt a szeretetet, ami összeköt vele, mással nem tudod megosztani. Még ha akarnád, akkor is képtelen lennél rá. Mert csak az övé. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb szeretet, az élet legnagyobb ajándéka és köteléke.

Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.

Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.

Ha láttál egy verebet, ismered valamennyit. A rózsák egyformán csodálatosak, gyönyörűek. A napraforgók mindegyike ugyanakkor emeli fel a fejét, és ugyanakkor hajtja le. Csak az ember képes arra, hogy a többitől különböző életet éljen. De ehhez valóban élni kell, nem csak fizikai, hanem sokkal inkább lelki értelemben. Aki így él, az egyedi, megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan és pótolhatatlan.

Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.

A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.

Van a szeretet... Megfoghatatlan, megzabolázhatatlan, elsöprő. Nem kérdezi, jöhet-e, egyszer csak itt áll előtted, beléd bújik, birtokba veszi szívedet, és nincs mit tenni. Próbálhatsz menekülni, elbújni, próbálhatod elkergetni, de nem lehet. Hiába kérdezed: miért pont őt választotta - nem felel. Hiába mondod neki: nem lehet - hallgat. És szeret. Szeret tovább. Szereti őt, akit választott. Akaratod, eszed, próbálkozásaid ellenére.

A szépség talán a szeretet fizikai megnyilvánulása.

Amit megvehetsz, csak tárgy marad: nyugalmat nem ad. Nem tudsz szólni hozzá, nem küld üzeneteket lelkéből. Néma, üres, hűtlen. Nem kötődik hozzád, nincs rád szüksége. Csak van. Nem bízhatsz benne, nem lesz támaszod. Nem lesz pont. Sem biztos, sem bizonytalan. Semmilyen. Nem lesz társa a lelkednek, a szívednek. Mert annak csak egy másik szív, egy másik lélek lehet a társa.

A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik.