Ezt a röpke sétát, ami a bölcsőnktől a sírunkig vezet, a szerelem teszi elviselhetővé.

Eddig még nem volt szerencsém a szerelemhez. A nőkkel viszont mindig szerencsém volt, talán mert olyan sok nő van, aki unatkozik, és mindig olyan helyeken jártam, ahol a flört volt a kötelező társasjáték. De mindig csak játék volt... túl könnyű játék... a valóság maga.

A valószínűtlen dolgok a legszebbek az életben! Amiről nem is mer álmodni az ember, és egyszerre valósággá válik.

Egyetlen csepp méreg a pohár vízben néha elég.

A férfiak olyan hülyék, hogy a strandokon ezer és ezer combot látnak ugyan, de egy félhomályos helyiségben egy felvillanó kis fehérség képes felizgatni őket.

Vannak ilyen furcsa véletlenek, hogy az ember éppen akkor nézi meg az óráját, amikor az életének fordulópontjához ér. Akkor persze még nem tudja, hogy fordulópont. Még nem tud semmit. Csak talán évekkel később kezd így visszaemlékezni, hogy pontosan fél hat volt, amikor...

Úgy látszik, egy szerelem teljesen el tud múlni. Bár lehet, hogy csak akkor, ha jön utána egy másik szerelem.

Megmaradt bennem ez az idegenkedés a zajos társas élettől. Hazugságra és hízelgésre épül az egész, a talpazata csupán az érdek.

Az életben minden a véletleneken múlik. És az, hogy élünk, az is csak véletlen.

Furcsa, hogy az élet legdrámaibb pillanataiban valami részletkérdés is bosszantani tudja az embert.

Az élet legdrámaibb pillanataiban néha nevetségesen egyszerűvé válik minden.

A nő az, aki választ, és az ostoba férfi azt képzeli, hogy ő választott.

A bizonytalanság érzése leginkább valami lappangó betegséghez hasonlít, amely észrevétlenül felszívódik az ember szervezetébe. Van úgy, hogy nem is gondol rá, nem is vesz tudomást róla, egyszerre aztán erőt vesz rajta, és a legboldogabb perceket is meg tudja mérgezni.

A szerelemnek van egy olyan foka, mikor felesleges minden beszéd, anélkül is tudják egymás gondolatát.

Ha a szerelem betegség, akkor a lázgörbéjét pontosan megállapíthatjuk a telefonszámla emelkedéséből.