Néha döbbenetes, hogy az emberek milyen nehéz és hosszú sleppeket vonszolnak maguk után.

Játszani kell magunkkal és a vérségi hozzánk tartozókkal, a barátokkal, a szerelmekkel, a sikerekkel, a csalódásokkal, a pénzzel és a karrierrel, az egészséggel és a betegséggel, végül az élettel és a halállal is.

Nem az a babonás, aki hisz a manókban, hanem az, aki azt képzeli, hogy szabad szemmel láthatók.

SOS-helyzetre nem lehet tartós és biztonságos érzelmi kapcsolatot építeni.

A hatalomban, a barátokban, a családban, a szerelmünkben egyre kevésbé bízunk, egyre több óvatos gyanakvás halmozódik fel bennünk. S valóban, egyre inkább úgy tűnik, hogy a bizalmatlanság válik társadalmunk rákfenéjévé. A bizalmatlanság pedig a harmonikus társadalmi együttélés lehetetlenségét és főként legintimebb kapcsolatunk, a család szétesését jelenti.

A család sokszor igen nehéz alkalmazkodást, lemondásokat követel az együttélés érdekében. De ennek a vállalásához hit kell, Istenhit. Isten és a család szentségében kell hinni, nem a társadalmi szerződésekben, konvenciókban.

A szeretetért lemondással, kompromisszummal fizetnek. Persze kompromisszumok nélkül nem lehet senkivel sem együtt élni.

Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól. Semmiféle gyűlölet, önutálat nem fér bele a szeretetbe. A mérgelődés, a harag, a féltés, az aggódás bőven belefér, de a gyűlölködő elutasítás nem.

Makacsul őrizd az emlékeidet, ne hazudd el őket még magadnak se, mert te az emlékeidből álltál össze emberré, azzá, aki vagy, s nélkülük valóban elvisz az ördög.

A legkönnyebb a szeretett embert - nőt vagy férfit - felelőssé tenni azért, hogy kapcsolataink kiégnek, elromlanak.

Az ember gonosz és bosszúálló lény. Igenis beleköp abba az immár üres tányérba, amiből tegnap még jóízűen vacsorázott. Újra vágyik a nagyszerű ízekre. S ez a vágy a ragaszkodás!

Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket.

A depresszió úgy kezdődik, hogy meg vagy győződve arról, hogy a jövőd ugyanolyan lesz, mint a jelened.

A dührohamra különben is vigyázni kell. Egy hirtelen felindulás, felbosszankodás nem veszélyes. Az ember kiadja a mérgét és kész. De ha valaki heteken, hónapokon, esetleg éveken át némán gyűjti haragjait, akkor már aggasztó egy indulatkitörés.