Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.

Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.

A lényeg az, hogy a rabszolga-társadalom ma is virágzik. S a rabszolgaság legmegalázóbb módja az érzelmi bilincsek hordása, s ezen belül a féltékenység.

A szeretet annak a megélése, hogy valami igencsak fontos az ember lelki egyensúlya, kielégülése, önértékelése, biztonsága szempontjából. A félelem pedig abból a felismerésből fakad, hogy a fontos kapcsolat nem abszolút, hanem bizonyos feltételek betartásához kötött, tehát adott esetben elveszíthető.

A féltékenység önértékelési zavart bizonyít, de semmi esetre sem szeretetet vagy szerelmet.

Minden emberi viszony megszűnését, ellenségessé válását megilleti a halálnak kijáró gyász, elkeseredés és megborzongás a végső egyedül maradás hideg leheletétől, ami megérinti az embert.

Egy kapcsolatból olyan súlytalanul kellene leválni, mint ahogy a levelét engedi el a fa, vagyis csak akkor, ha ez már érzelmileg lehetséges. Akkor kezdjen hullani a szirom, ha már bennünk is meghalt a virág.

Az ember eredeti és örök igénye a Thanatosz, az állandóság, a változatlanság, a személyes létezés elpusztíthatatlansága.

Nincs olyan inga, amelyik csak egy irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni... De érdemes?

Az embernek nem adatott meg, hogy érzelmeit akaratlagosan szabályozza. Nem határozhatja el, hogy ezen túl gyűlölni fogja azt, akit szeret, vonzónak találja majd, akitől megundorodott. Az érzelmi reakciókat csak észrevenni, konstatálni lehet. Egyedül a viselkedést lehet szándékosan változtatni.

Valószínűleg az emberi kapcsolatokban a rendetlenség, a rendezetlenség fokozatosan bűnné tud válni. Mindez elsősorban jó- vagy rosszindulat, esetleg közöny, nemtörődömség, gyakran valós vagy vélt sérelmek nyomán keletkező bosszúvágy, kegyetlenséggel és gyűlölettel teli megtagadása és elszakítása mindennek, ami egykor szép és jó volt egy kapcsolatban.

Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége.

Húzzuk magunk után ma már feleslegessé vált érzések, indulatok, tapasztalatok, élmények, emlékek végtelen hosszúságú sleppjét, amelyek ránk nehezednek, mint a kolonc, lelassítanak és gúzsba kötnek.

Mi köt össze két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy együtt éljenek.
Mi választ el két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy kapcsolatuknak vége van.

Az ifjúságtól eltűrhető a kereső, megtaláló, majd elutasított kapcsolatok váltogatása, ha ügyel arra, hogy útját ne szegélyezzék érzelmi hullák, és ne remélje, hogy tetteiért nem tartozik erkölcsi felelősséggel.