100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát, és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének, és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.

Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.

Harag az Istenre (ha van), mert nem segített, és harag az Istenre (ha nincs), mert mért nincs, mikor segítség kell. Harag ez emberekre, mert nem segítettek. És magamra, mert nem tudtam többet tenni. Harag reá, mert meghalt.

Anyám azt mondta: az embereket hibáikkal együtt kell szeretni.
Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit.

Mindenki találkozik egyszer élete emberével, de kevesen ismerik fel időben.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

Az egyetlen elveszett dolog az idő, amit haragunk és panaszkodásunk miatt vesztegettünk el. Vigyázni kellett volna arra az időre. Létrehozni azalatt bármit, egy asztalt, egy levelet, egy szerelmes dalt.

Ne válj meg az illúzióidtól. Ha hagyod őket elillanni, lehet, hogy te megmaradsz, de nem marad benned élet.

Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.

Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.
Ahogy a kő fölött beforr a hab,
ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vízen -
a végén ránctalan nemlét marad,
mintha sosem lett volna semmi sem.

Ha eszembe jut, hogy minden rokonom és ismerősöm rég halott, és hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, megállíthatatlanul ömleni kezdenek a könnyeim.

A fölény elvesztése egyik legnagyobb nyereségünk.

Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt.

Rossz annak, aki mindig csak vár. Arra gondolok, hogy a csatába induló hős szerepe ugyan nem lebecsülendő, de ha a dolgok mélyére nézünk, akkor az igazi történet ahhoz kapcsolódik, akit hátrahagytak.

Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.