Nem elsősorban a hited és látványos jó cselekedeteid üdvözítenek, hanem a szereteted, amellyel ezeket valóra váltod.

A halál nem létezik. Hogyan is létezne halál, amikor minden az Istenség része? A lélek sohasem hal meg, a test pedig igazából sohasem élő.

Ismeretlen, szép szerelmem, még várnunk kell, s milyen gyötrelmes a szerelmesek várakozása, akik nem látják egymás arcát! Tudom azonban, hogy életünk keresi, hívja egymást. S már tudom, hogy éjszakai vágyaink mélyén, a Világosságban Isten vágya énekel. Mennyei Atyánk néz minket, szerelmem, öröktől fogva, s hiszem, szeret minket és ezt suttogja: "Ha akarják, holnap egy lesznek."

Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell.

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

Hadd fejezzem be egy vallomással: hónapok óta van egy egészen rövid, reggeli imádságom: "Add, Uram, hogy jobban szerethessek, mint tegnap!" Ennyi az egész. Szívesen átadom, mert ebben minden benne van.

Tőlem még olyan szellemes válasz sem telik, mint Newtontól, a nagy tudóstól, aki mélyen hívő ember volt. Valaki gúnyosan kérdezte tőle: "Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?" A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon.
- Szedje össze - mondta az idegennek.
- Nem tudom - felelte az. Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta. Mind hozzácsapódott. Egy szempillantás alatt, az utolsó szemig.
- Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós.
- Engem máris magához vonzott.

Akik Istent szeretik, minden javukra van, még a tépés, még a szaggatás is. Finommá, lággyá teszik az elkérgesedett emberi lelket, a szeretetnek olyan mélységét és erejét hozzák felszínre, amelyet e nélkül el sem lehet képzelni.

Lehetséges, hogy az az energia, ami szeretetünkben, jobbra való törekvésünkben, hasznos munkánkban testesül meg, az nem vész el - mint ahogy az energia sem vész el, hanem valami magasabbrendűvé alakul, egy olyan világgá, amit Isten célul tűzött ki maga elé. Nagyon sok szeretet, nagyon sok jó cselekedet, nagyon sok hasznos munka át fogja alakítani a világot, a mainál magasabbrendűvé. Ez a megváltás. És aki tesz a megváltásért, az részesül is benne. Aki meg nem, az visszahull az anyagba. Por lesz. Fény helyett.

A szűzi élet az eretnekség legnagyobb ellensége.

Kiknek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten - rejtezkedve, mégis közelien, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással.

Az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, s viszontszeretetre vár, méghozzá azonnali viszonzásra. Az igazi szeretet azonban hősies. Kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.

Lényem a szél fújja:
lapoz az Isten ujja,
minden betűm és pontom
boldogan beleborzong
az Ő lélegzetébe.

A szent, ellentétben a költővel, nem születik, hanem lesz. Ritkán esik meg, hogy valaki szentnek születik. Az igazi szentek bűnben fogantatnak, bűnben születnek és élnek, s csak nagy erőfeszítések árán lesznek szentek.

Keresztek sokasodnak.
Golgoták szaporodnak.