Olvasni gondolkodás nélkül zavarossá tehet, gondolkodni olvasás nélkül tévútra vezethet.

A jó könyv arról ismerszik meg, hogy akárhányszor olvassuk, mindig más.

Az előszó bosszant, mert művi úton akarja rám erőltetni azt a hangulatot, persze sikertelenül, amit az író - lustaságból vagy tehetség híján - nem volt képes megteremteni az első oldalakon, az utószó pedig egyszerűen hülyének tart, feltételezi, hogy nem értettem meg, mit olvastam - és megmagyarázza.

Mindig sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit végül sikerül papírra vetnie.

Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.

Mennyi tudás, érzelem alussza békés álmát a borítók között!

Édes jó anyanyelvünkben biztosan nem véletlenül termett hasonlóra ez a három szó: a könyvek, a könnyek és megkönnyebbülés.

Egy könyv nem képes gyökeresen megváltoztatni az ember életét. Néhány ezer betű, ugyan, milyen megváltó hatalommal bírna bárki élete fölött?

Én csak írtam egy könyvet. Nem volt semmi hátsó szándékom vele, például, hogy sokan elolvassák.

Az írott szó is lehet fegyver. Ha elég súlyos a könyv.

Minden egyes könyv, mindegy, hogy miről szól, tágítja az ismereteimet arról a világról, amelyben élek, amelyben őseim élhettek, és amelyben, ki tudja, meddig, én is élni fogok.

A könyveknek a nézegetése közben egy teljesen új világ nyílt ki előttem. Az emberiség történetének ilyen "alapfokon" való megismerése ráébresztett arra, hogy az én Dankó utcai kis világom - amely számomra a nagybetűs világot jelentette - és az én egész életem milyen pici, jelentéktelen azokhoz a dolgokhoz képest, amelyek a nagyvilágban eddig lezajlottak, és amelyek ezután történnek majd.

Nagyon jó azoknak, akik látják, amit olvasnak. Persze a film is jó, csak éppen nem a te szereplőd játszik benne, hanem amilyet a rendező gondol. A könyvben az a legjobb, hogy te vagy a rendező.

Az emberek valamilyen érthetetlen oknál fogva szeretik, ha olvasmányaikban műkedvelő badarságokat mesélnek arról, amit ők személyes tapasztalataik alapján jól ismernek.

Én mindig először megszagolom a könyvet, beszívom a képeket és a betűket, aztán úgy érzem: én vagyok a mese és a könyv az olvasó.