Biztosan nincs itt olyan emberpár, akinek szíve annyira nyitva áll egymás előtt, annyira hasonló az ízlése, egybehangzó az érzése, mint annak idején nekik, akik annyi örömüket lelnék a másiknak az arcában, mint annak idején ők.

- Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.
- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit.

Mindent újra kezdenék, mert örök feszültség bennem a lényed, és nekem, míg élek, sohase lesz belőled elég. Hát nyilván az életem mélyéből támadt szerelem az, amit irántad érzek, nemcsak a férfi vágya a nő után. Mert ilyesmire csak a szerelem képes.

A létezés gondja, baja közepette hirtelen túláradó meggyőződését érzem, hogy a mi sorsunknak egybe kell fonódnia. Érzem, hogy nem létezik más élvezet, mint az Ő élvezete, nincs szomorúság, csak mikor Ő okoz fájdalmat a sóhajával. Szerető mosolyában minden boldog lesz. Elhalványulnak korábbi hivalkodó ambícióink, kötöttségeink, terveink, nézeteink. A kedvéért hátat fordítunk a társadalmi elvárásoknak - ilyen a szerető. Ez a szerelem.

Az igazi szerelem több, mint egyszerű romantikus vonzalom, az barátság is egyben.

Nem hiszek a szerelemben első látásra. Abban hiszek, hogy az igaz szerelem lassan alakul ki, mint a barátság. A hirtelen fellángoló vágyban hiszek.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Az igaz szerelemmel úgy vagyunk, mint az éjféli kísértettel: mindenki beszél róla, de kevesen találkoznak vele.

Nincs bennem semmi különös, ezzel magam is tisztában vagyok. Hétköznapi életet élő átlagember vagyok, hétköznapi gondolatokkal. Nem emeltek emlékművet a tiszteletemre, és a nevem is hamarosan feledésbe merül. De szívvel-lélekkel szerettem valakit - és ez mindig is tökéletesen kielégített.

Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.

Meg aztán furcsa: fiatalembernél az igaz szerelem legelső tünete a bátortalanság, leánynál a vakmerőség. Ez meglepő, pedig a magyarázata igen egyszerű: férfi és nő közeledni igyekszik egymáshoz, éspedig úgy, hogy mindegyik fölveszi a másiknak a tulajdonságait.

A szerelem az embert sosem akadályozza meg abban, hogy végigjárja Személyes Történetét. Ha így történik, akkor az nem igazi szerelem, nem olyan, amely a Világ Nyelvén szól.

Igaz szerelem az, amikor nem várunk semmit sem cserébe.

Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, egy bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyíthatod, támogathatod, megmentheted.

Szerelem csak egyféle van, de utánzata sokféle.