Van, aki egyszerűen nem bír nekivágni az ismeretlennek. Inkább úszik együtt az ismert árral, semmint hogy belefulladjon az ismeretlen vizekbe.

Félek én is, sok mindentől. És a rettegés nagy zavart támaszt az ember fejében. Félek a gyávaságtól, az ember az életével fizethet érte... és többnyire másvalakinek az életével. Félek az elvesztegetett időtől, hisz oly rövid az élet.

Ha egy sötét erdőtől félsz, bele kell menni a sötét erdőbe. A félelemmel szembesülni kell. Ez tényleg használ valamit. Mert, mint mondják, az ember a saját képzeteitől fél.

Az ember soha semmitől ne engedje megkötözni magát. A gondolataitól a legkevésbé, mert veszélyesek azok a gondolatok, melyek tétlenségre kényszerítenek.

A magamfajtának nem szabadna embernek lennie. Aki úgy vonzza a bajt, mint én, az nem lehet ennyire védtelen!

Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes haj­sza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés.

Minden ve­szély sokat veszít rémisztő voltából, ha az okait megismerjük.

Van, aki fél a sötéttől. Én nem. Odateszem az ágy mellé az ecsetet és a festékdobozt. Hajnalig kifestem vele az egész éjszakát.

Aki hagyja magát legyőzni a félelmei által, az megszűnik nőnek vagy férfinak lenni, és csak a neme marad meg.

Sokan lennének gyávák, ha lenne hozzá bátorságuk.

Kétféle ijedtség létezik; legalábbis az én felfogásom szerint. A tévés ijedtség és az igazi ijedtség. Szerintem általában csak a tévés ijedtség szintjét érjük el. Például amikor a vérteszt eredményére várunk, vagy amikor a sötétben hazafelé sétálunk a könyvtárból, és arra gondolunk, hogy a bozótban rosszfiúk rejtőznek. Az ilyen szarságoktól nem rémülünk meg igazán, mert a szívünk legmélyén tudjuk, hogy a vérteszt negatív lesz, és hogy senki sincs a bozótban. Hogy miért? Mert ilyesmi csak a filmekben történik.

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

A félelem nem más, mint a tudás hiánya.

Szemét dolog a félelem. Mert soha nem lehet tudni, mikor támad. Van, hogy az ember mögé settenkedik, és vihog, mint egy jó barátnő hetedik általánosban. Aztán jól tarkón vág, és már térdre is rogyunk, mielőtt megtudnánk, mi volt az. Máskor látni lehet az érkezését. Csak egy pötty a horizonton, az ember meg kalitkába zárt kanári.

Így győzik le a gyerekek magukban a félelmet. Elalszanak.